Vasárnap már nem voltam álmos, hiába aludtam mindössze 5-6 órát két nap alatt, szóval a rendőri eset után eltakarítottam a romokat. A szobám úgy nézett ki, mintha felrobbantották volna, ráadásul a szana-szét heverő véres ruhadarabok arra utalnak, emberek is tartózkodtak a közelben a detonáció idején.
Este beszélgettem Lindával. Félek, hogy mi lesz január után. Elég sokmindent ígért, még azt is, hogy belefizet valamennyit a vizsgaköltségbe. És hogy segít szállást találni stb. Általában akkor szokott ilyen ígéreteket tenni, amikor el kell döntenem meddig maradok, vagy valami más egyéb kell. Aztán persze nem említi többet. Remélem ezúttal betartja, mert nagyon szükségem lesz a segítségére.
A hotel kb 300 fonttal tartozik. Ma mondtam Lindának, felhívta őket, de csak a manchaster-i központi irodával tudott beszélni. Meghagyta az elérhetőségét, hátha felhívják..
A kocsi.. Linda sűrűn elnézést kért. Szerintem mindenkivel megesik az ilyen. Nem baj, most extrém kedves volt. Szóval elmentem hétfőn reggel összeszedni, mert kedves akartam lenni, és megkönnyíteni Linda dolgát. Jól jön az még. Meg ezért vagyok. Mondta, hogy hív taxit reggel és úgy kimegyek a telepre. Mondtam, hogy ne vicceljen, kimegyek busszal. Úton hívott, hogy lehet, hogy lesz egy kis probléma. Volt. Linda adatait adták meg, így én nem vehetem át a kocsit.. Szóval hívtam Lindát, aki konferencián volt, szóval vártam. Vártam. Vártam. Visszahívott, és mondta, hogy elvileg a rendőrség már hívta őket, próbáljak meg beszélni a pasival. Visszamentem, akkor már a nő blintott, hogy már minden ok. Elmentem a könyvtárba, mert úgyis közel volt már a sulim. IELTS vizsga könyvek.. Grrr...
Én meg játszok a tűzzel.. Elállítottam a lámpát valahogy, és először lámpa nélkül közlekedtem sötétben az utakon, ráadásul egy rendőrautó mögött, aztán pedig fényszóróval.. Rohadtul nem érdekelte sem őket, sem a szembe jövőket..
Kiválasztották az új au pairt. Maria. Spanyol. Maria. Hétfőn beszéltek skypeon a családdal. Aztán engem is hívtak, hogy kérdezne pár dolgot. Határozottnak tűnik, nem olyan beszari, mint én voltam. Gyakorlatias, a gyerekekről nem kérdezett. Jó az angolja. Engem valahogy mégis elkapott a gyomorgörcs, hogy ez ilyen közel van.
Főleg, mikor Linda ma közölte, hogy január 26-án jön a csaj. Hát ez gyorsan ment. Úgy érzem lecseréltek. Én még nem is döntöttem. Na mindegy. Persze értem. Csak olyan gyorsan ment ez az egész. Kikültem vagy 10-15 helyre az önéletrajzom, vegyész állásokra, és egy levél jött vissza. Onnan is csak az, hogy nem kellek. Bizonytalan.. Minden bizonytalan, és én úgy félek. Már nincs itt senki mellettem, aki segít, ha rosszul jönnek ki a dolgok. Még soha nem csináltam semmi ténylegesen nagy lépést. Még soha nem kellett felnőnöm.. Félek.. Persze tudom, hogy bármikor hazaszaladhatok. De nem akarok, nem akarok megfutamodni. Nem akarok elbukni. Nem akarok tartani ettől az egésztől. Hányan vannak, akiknek nemhogy az országban, de seholsincsen rokonuk vagy barátaik, akik segítenek. És meg KELL csinálniuk. Akkor nekem miért ne menne.. Csak ijesztő. Kicsi vagyok. Most erről eszembe jut egy kispál dal:
"Gyerek vagy ám még, az anyu ébreszt, hogy a hetes buszt, el kell hogy érjed. Te meg csak fekszel, és olyan jól vagy, és olyan rossz lesz, anyu még kicsit haaaaddd!! Kicsit hadd, anyu még egy kicsit haaadd!! Hadd maradjon minden így, anyukám.."
Írtam a lányoknak erről. Kaptam bár bölcs gondolatot. Isa azt írta, hogy a félelem a legjobb hajtóerő, arra késztet, hogy a döntéseid a szükségleteid alapján hozd meg, nem gondolva arra, hogy ez a legjobb, ami történhet.
