Rendeződik a lakás. Szombaton elterveztem, hogy elmegyünk a Lildlbe és veszünk egy rollert. Viszont útközben szembe találkoztunk egy használt bútorbolttal. Annyira jó dolgokat találtunk! Julcsi vett is 3 szekrényt és még aznap kiszállították 10 fontért. A bútorboltból kilépve épp valamin nagyon nevettem, mikor egy néger faszi mosolyogva rázta a fejét: "Amióta először megláttalak, nem tudod abbahagyni a nevetést." Fact: Az idegenek Londonban is szeretnek hozzám beszélni..

Vettem hétfőn egy rollert. Majdnem bőgtem hazafelé tolva az új szerzeményt. A kezeim lefagytak minuszban, hóesésben. Vagy a roller szar, vagy én, de ezt én nem tudom hajtani. Viszont nem akartam mégegy buszjegyet fizetni, inkább hazasétáltam. Mivel megfagyott kezemmel nem tudtam az orromra szorítani a zsepkendőt, sehogy sem tudtam megakadályozni, hogy egy hosszan lelógó takonyoszlop képződjön orrom hegyén. Az ajtó előtt összetalálkoztam Julcsival. Mondtam, hogy próbálja már ki. Míg ő rollerezett, én néztem és elmondtuk egymásnak a benyomásunkat a rollerezésről. Közben egy helyes kis fiatal srác odajött és kérdezgetett, hogy itt lakunk-e. Mondtam, hogy igen, de annyira fáradt voltam és sokkos, hogy közben Julcsit figyeltem és csak zavart. Minek beszél hozzám?! Julcsi körberollerezett minket. Emberünk mondogatott valamit, míg végül pár perc után felfogtam, hogy szegény a szomszéd, és nyújtotja a kezét bemutatkozásra. Mitvótmitteni átpasszoltam villámgyorsssan éssszrevétlenül a műsoros papírzsepim a másik kezembe, a maradék taknyot pedig illedelmesen, alig észrevehetően a kabátomba törültem. Mindezek után már teljesen készen álltam a kézrázásra. Viszont még ekkor sem voltam eléggé képben ahhoz, hogy elcsípjem a nevét. Bemutatkozott a rollerező lakótársamnak is, akivel még mindig az eszköz használatát vitattuk meg, természetesen magyarul, hogy emeljem bunkóságunk mivoltát. Annyit sikerült lekommunikálnunk a sráccal, hogy ki honnan való, miközben betolta a kiürített kukákat, amiben egy csöppet sem segítettünk. Utólag igencsak csodálkozok, hogy még ezek után is kedves maradt és felvetette az összeröffenés gondolatát. *Fej falba verése. Ismételten.*

VAN ASZTALOM! Zoli azt mondta, hogy nem megy ez az asztaltalanság és fogjam magam, szerezzek egyet! Ő meg odaadja az asztali gépét, amit úgysem használ. Tegnap elment a csávó, akinek a búcsúztatóján voltunk pénteken. A széke még meleg. Gyorsan elfoglaltam ház. A 4. emeleten vagyok. Julcsi a 3-on. Elvileg a 4-en a doktoranduszok ülnek. Csendes lapítás, ha feljön a téma. De mások is vannak így, szóval ez van. A mögöttem lévő ülő csávó kb 40-45 éves, elég fura képződmény, ahogy Julcsi fogalmazott. Engem nem izgat, hogy picit creepy. Ő volt az egyetlen, aki hozzámszólt meg beszélgetett velem. Jonathan vagy valami ilyesmi. Annyira rossz a névmemóriám, hogy az nem igaz. Szóval délelőtt megvolt ez. Ebéd után leültem újdonsült asztalomhoz: Na és most mi van? Ehm.. Elkezdtem olvasgatni angolul a tömegspektorméterről. Majd elaludtam. Frissítgettem a leveleim. Megnéztem el lehet-e menni a hétvégére kiszemelt helyekre busszal,  mivel venni kell úgyis buszbérletet (hiszen még mindig olcsóbban jövök ki, mintha napi kétszer fizetek egy buszútért). Aztán 5-kor mondtam Julcsinak, hogy na akkor én megyek. "Máris?? Inkább segíts lefordítani ezeket!" Szíves örömest, de miért csak most mondott, majd meghaltam unalmamban. Mondjuk otthon is az lesz..

Ez az átrium. Így vannak az asztalok. Pont a másik oldalon ülünk, majd lefényképezem azt is.