Csaba, a következő rész neked szól:

Elmentem futni. Nem fogod kitalálni mi történt. A föld nem teljesen sima. Egymáshoz képest elcsúszott sétáló utcai kőlapok nehezítették meg ezúttal életem. Igen kérlek: megbotlottam. Jól ismerem ezt az érzést. A csudába, esek. Már megint. Biztos a térdemre fogok. Mennyien vannak az utcán. Miért nem tanulok apától és csendben az erdő közepén teszem le testrészeimet fájdalmasan a földre?! esetleg még sötétben is, hogy négykézláb hazaereszkedve kipihenhessem a zuhanás fáradalmait?! Nagy showt kell csapni, mint anya, aki még egy széket is eszközül használ, hogy annak eldobásával az emberek kiélezett fülén keresztül figyelmet csaljon attrakciójára? ééééés BUMMMMM

Jól ismerem már ezt: Are you ok? Are you all right? Do you need help?? -ajánlgatta segítségét ezúttal egy néger úriember. Azért nem ő volt az egyetlen, aki kérdően nézett rám. Pedig most aránylag gyorsan fel is ültem. Csak felállni nem tudtam olyan hirtelen. Azt mondják London ilyen esős hely. Szóval nem kell aggódnom, hogy egyedül vagyok ilyen problémával. Pöppet sem kell szégyellnem, hogy 26 évesen idén már másodjára csapom testemet az aszfalthoz, nem kis közönség előtt. 

Végeredmény: Véres, igencsak fájós térd. 

Este koncertre mentünk. Csak fejemmel és lábujjhegyem emelgetésével követtem a ritmust. Sebaj, legalább ezúttal senki nem látta, hogy nem találom el.

Julcsi Párizsban volt múlt hétvégén. Feldobva érkezett a munkahelyre hétfő reggel. Kávészünetben azonban már eléggé furcsán nézett ki. 

"Mi a baj?"

"Azt mondta Zoli, hogy nem biztos, hogy meghosszabbítják a szerződésem Augusztustól."

....

Szerintem csak szivatja nagyon kedves magyar főnöke. Mindig ez van. Neki rossz napja van, vagy felülről piszkálják, ő meg Julcsival szurkálódik. 

Julcsi elkezdett állások után nézni. "Így nem keresnék lakás után, hogy szeptembertől azt sem tudom, hol leszek."

"Megértem.. de.. de akkor valamit találjunk ki. Vagy hadd fizessek kevesebbet vagy cseréljünk szobát."

Hétvégén megtörtént a szobacsere. Ő lesz a nappaliban, nekem meg van egy szobám. Annyira szépen berendezte a nappalit, hogy ihaj. Jobb lesz ez így, mert én nem megyek be úgyse, ha Zolival (nem a főnökkel, hanem a barátjával) van. Mindig korábban fekszek le mint ő. Főleg ha vendégek voltak, kellemetlenül éreztem magam, hogy nem tudok akkor aludni, amíg be nem fejeztük a főzést, amit általában későn kezdtek. Stb.

Meglátjuk, de egyelőre nagyon pozitívak vagyunk. Egyikünk se bánja, ha nem kell a költözködés mizériájával foglalkozni.

Hétfőn reggel megint bal lábbal ébredtem. Álmok zavarták meg békésnek amúgy sem mondható lelkemet. Szédültem. Most olvasok egy pszichológia könyvet. Azt írja, gyakran érezhetünk szédülést pszichésen, főleg, ha nem érezzük biztosnak a helyünket (munkahelyen, magánéletben stb). Well, én seholsem érzem a lábam alatt a biztos talajt. Csütörtökön rájöttem, hogy Julcsitől nagyon függök például, ami rettenetes terhet tesz barátságunkra. Egyikünk sincs jó passzban és ez kihat egymásra is. Mind a munkahelyi, mind a lakásbizonytalansága kihat az életemre. Nem is beszélve a szociális tevékenységekre. Ő az egyetlen itt nekem. Persze, vannak mások akiket ismerek, de az nem olyan. Igen, ismerem. A lakás még talán okés, mert ha máshol is kezd el dolgozni, lehet, hogy marad (bár szerintem nem Londonban lesz), de a munkahely.. még nem vagyok betanítva. Hozzá se kezdtünk ahhoz a részhez. Nem is fogunk egy jó darabig. Elmegy, és én ott maradok tétlenül. Attól is rosszul érzem magam, hogy nem támogatom ebben teljesen. Pedig én is elhúznék innen a csudába. Mármint persze, maga a munka jó, de a főnöke.. A fizikai rosszullétig fokozódott ez a bizonytalanság érzet. Meg persze a család hiánya. A könyvben arra is sikerült választ találnom, hogy miért érzem ilyen kényelmetlenül magam a család, barátok nélkül. Azt ugye nem kell megmagyaráznom miért nem megyek oda idegenekhez és kezdem el simogatni, becézgetni őket. *Kutyák kivétel!

Szóval két hét múlva megyek haza. Pont befejezzük az egyik részt, mielőtt kiértékelném az eredményeket, megnézem mi a helyzet otthon. 

Többször beugrik a kép, mikor tavaly Sarudon hajnalban elmentem biciklizni aztán úsztam a tóba. Olyan feltöltődés volt, hogy ha behúnyom a szemem és arra a naptól rózsaszínre festett nyugodt képre gondolok, mikor a madarak félszemmel lesték, mit keres ember ilyenkor a tóban, mindig megnyugszok egy kicsit. 

Munkahelyen kinevetnek, hogy hazamegyek és nem fesztiválozni vagy valami egzotikus országba látogatok. Egyik munkatársam komolyan azt hitte, hogy ugratom, hogy anyuékhoz akarok hazamenni. Nem tudják, hogy én másfél évig mondhatni fesztiváloztam, egzotikus országokba pedig ellátogatok majd, ha összeforrott a szárnyam. Vagy ezúttal inkább térdem.

Egyik barátom Edinburghból már régóta mondogatta, hogy menjek el kedvenc londoni énekesnőjének koncertjére. Hétfőn kaptam egy emailt, hogy csütörtökön ingyen ad koncertet egy kis pubban, ahol annak idején elkezdődött karrierje. Julcsi megígérte el jön velem, edinburghi barátomtól pedig utasításokat kaptam, mit kell beordítanom, két szám között, mert ő már annyit követte ezt a lányt mindenhova, hogy a lány már felismeri:D

Csütörtökön reggel Julcsi meggondolta magát. Egy órán át emésztettem a buszon magam, hogy megint ez a függés. Mindenkinek joga van meggondolni magát. De normális esetben rám ennyire nem kéne hatnia. Később smsben bocsánatot kért, hogy persze el jön velem, csak bal lábbal kelt fel, mert rajta van a teher, hogy koncertek helyett inkább az álláskereséssel kéne foglalkoznia. Mondtam, hogy ne jöjjön, megértem, megkérdem Marát, másik magyar lányt, hátha ő eljön, ha meg nem, az se baj, elmegyek én egyedül is, de azt nem szeretném, hogy valaki erőltetve hozzám szegődjön. Nem volt semmi gond, megegyeztünk, én meg elhívtam Marát. De ő nem tudott korán jönni sem a végéig ott maradni. Az előzenekar valami zseniális volt. Volt a bandával egy kb 16 évesnek kinéző kis srác. Valamelyiknek az öccse lehetett. Már irdatlan részeg volt a kezdésre. Gondoltuk ő csak húrozik, bár azt sem értettem hogyan.. Egyszer csak felhívták a színpadra, amire nagy nehezen feltántorgott és olyan gitárjátékot adott, hogy tátva maradt a szánk. Ez a csapat Jack Sparrow-nak kinéző hippi felkerült a letöltendő zenék listájára.

Aztán pedig jött Lucy. Le sem tudom írni. Olyan élményt adott ez a koncert, mint anyunak Zámbó Jimmy. Elmúlt az a feszültség, ami egész héten szorította a gyomrom, torkom, agyam. Most is mosolygok, ha visszagondolok. Maga a zene és ez a pozitív személyiség, aki sugározta a szeretetet, hálát felénk.

A koncert után lejött a színpadról és beszélgetett mindenkivel. Mara már nem volt ott, én meg nem vagyok valami jó rajongó, de az nem ment ki a fejemből, hogy az a nagyon jó barátom mennyire odavan érte és nekem valahogy meg kell osztanom vele ezt az élményt.Odamentem, de valaki pont elkezdett hozzá beszélni, elindultam az ajtó felé, erre rátette a vállamra a kezét, hogy mindjárt visszatér rám, ne menjek sehova. Megmutattam Lucynak a srác fb képét, amin egyébként Lucyval van lefényképezve, de őszintén, hány ilyen képet készítenek szegény lányról. De emlékezett rá. Megkértem írjon neki egy kis üzenetet. Természetesen! Reggel elküldtem neki. Majd kiugrott a bőréből. Most így dupla öröm:)

Köszi Lucy:))