Szóval másnap Linda gyanúsan érdeklődött, itthon leszek-e reggel. Nem értettem, hogy miért csak velem akar beszélni.. Elvittem a gyerekeket a suliba, visszajöttem, addigra is ő is megérkezett a gymből, és megkérdezte, hogy akarok-e egy teát. Hát persze.. Leültünk. Megkérdezte a hétvégémet, mert mikor hazajöttem a "buli után" rákérdezett, hogy mi történt, és én el is nyögtem körvonalakban.. Nem értem, én nem tudok hazudni, vagy csak blöffölni. Mindig elhatározom, hogy mondok valami okosat majd, vagy csak halkan rázom a fejem, és bevonulok a szobámba. De nyilván mondanom kell valamit, mikor a fényes napsütésben hazablattyogok gumicsizmában, esernyővel, bojtos sapkával, és egy túlméretezett pulcsival.

Szóval megkérdezte, én pedig mondtam egy szót, majd hozzátettem, hogy hülye vagyok, mire ő rázta a fejét, megveregette a vállam: "Nem, csak ember."

Szóval erről kezdtünk el beszélgetni, aztán rátértünk, hogy nyilvánvalóan nem vagyok jól mostanában, mi lehet az oka, és mit tudunk vele csinálni. Mondta, hogy nem kell itt maradnom, ha nem akarok. Talán jót tenne, ha otthon maradnék nyár után. Mondtam, hogy nem hiszem. Sírtam. Elmondtam, hogy igyekszek elfoglaltságokat találni, munkát akarok még vállalni, láttam egy recepciós melót, talán belépnék a tájfutó klubba, de csak nyár után, mert addig Margitékkal akarom tölteni a hétvégéket, el akarok menni ilyen találkozókra, ahol külföldiek, meg angol anyanyelvűek találkoznak, hogy gyakorolják a nyelvet, venni akarok egy biciklit- itt hozzátette, hogy használhatom az övét. Annak megörültem nagyon. Kérdezte, hogy tud még segíteni. Mondtam, hogy már azzal is segített, hogy beszélgetünk. Aztán rátértünk, hogy vele mi történt tegnap este. David nincs hozzászokva a gyerekekhez, a velük járó zajhoz, és nem biztos, hogy ezt így el barja viselni. Itt Linda kezdett el sírni. Mondtam, hogy az ő gyerekei nagyon jók, és nem lesz kevesebb zaj. Szegények nem tehetnek semmiről, csak gyerekek. De Davidnek irreális elképzelései vannak a gyerekekről. Ezzel meg is fejtődött az a rejtély, mikor egyszer berontottak a szobámba, leültették a gyerekeket meg engem, hogy milyen dolog, hogy mikor elhagyják az asztalt evés után, nem kérdezik meg, hogy elhagyhatják-e. Akkor csak kerek szemmel ültem egész nap, hogy ez meg mi volt. Mostmár tudom. David terminátorokat akar nevelni, és néhány év múlva világuralomra törni. De mindezt nagyon nagy csendben, minden zaj nélkül. Mert az neveletlen dolog volna. Na jó, nem akarok szemét lenni. Csak most úgy érzem, mintha az én gyerekeimet szapulná, és csak most jöttem rá írás közben, hogy ezért nem akartam vele beszélni reggel. (többet kéne írnom, egy csomó dologra rávezet.) Mondtam, hogy ennél csak rosszabb lesz pár év múlva. Azon csodálkozok, hogy Cam nem úgy reagált Davidre, hogy "te nem vagy az apám".

Egyetértettünk ebben a dologban, de hozzátette, hogy ezt nem mondhatja Davidnek, és úgy kell csinálnunk, mintha mindenki erősen próbálkozna. Ebben is egyetértettünk. Mert David is egy nagy gyerek, akinek azt a látszatot kell mutatni, hogy igenis a dolgok tudnak fejlődni. Itt megint elsírta magát -megfogtam a kezét, megnyugtatás képpen, és itt jön a kínos dolog, hogy mikor kéne elengedni:D - , hogy reméli, hogy menni fog, mert ő nagyon szereti. Tényleg szerelmes. Nem úgy, mint a férjét szerette, mert őt inkább tisztelte, minthogy hozzáment az első, legöregebb professzorhoz az egyetemen. És persze ezért is váltak el. De most tényleg szerelmes, mint az első szerelmébe, mikor tinédzser volt. Hozzátettem, hogy akit ugyancsak Davinek hívtak. Itt elmosolyodott, hogy igaz.

Kellemetlen helyzet. Remélem, hogy David hozzászokik,  mert nagy kár lenne értük. Épp egy pár napja írtam, hogy milyen aranyosak, és olyanok, mint a tinédzserek.

A lényeg, hogy a beszélgetés szerintem jót tett mindkettőnknek.

Az a baj a gyerekekkel, ha egyszer elkezdesz velük játszani, azt hiszik minden nap fogunk. Haha, de szemét vagyok:) Játszottam azért velük persze, de tudom, hogy nem lesz mindig hozzá idegzetem. Jobb, ha nem szokják meg:D Néha jó indok a sajgó térdem. Ami mondjuk igaz is. De olyan hülyék vagyunk együtt amúgy. Nagyon jókat röhögünk. Például egyik délután kerestem valami edényt, és az anyag, tudod, amibe csavarlák a törékeny cuccokat, és szét lehet pattintani a kezeddel, na azt szétosztottam hármunk között, mert pont elkezdtek veszekedni, és gondoltam jó stresszlevezető. Aztán kitaláltam, ha összegyűröd és megcsavarod, úgy hangzik, mint mikor megroppan a hátad, mikor felegyenesedsz. Ezen nagyokat röhögtünk. Kedden este Linda nem volt otthon, David csak a gyerekek ágyba menetele után jött haza, gondolom nem véletlenül, és reggel sem láttam, úgy lépett le munkába, hogy észre sem vettük. Őszintén szólva, azt hittem még otthon van.Szerdán is én voltam velük.

Hát senki nem tökéletes...: otthon hagytam a kulcsot, mert nem kellett használnom, mikor elmentem, hiszen a munkás még a házban volt. Persze az orrom előtt kanyarodott el az autó. Akkor még nem tudtam, hogy kizártuk magunkat. 3 percen belül rájöttem. Ekkor próbáltam hívni mindenkit, de nem vették fel. Ailsa drámaian elkezdett sipítozni, hogy meg fogunk hallni. Mi rászóltunk, hogy fejezze már be, dehogy fogunk. Elsírta magát, de láttam, hogy inkább azért, mert letörtük a játékát. Nagyon is élvezte. Közben elkezdett esni. Legalább a kocsikulcs nálam volt, szóval beültünk, és ott visítoztunk. Végül a nagybácsi vette fel, és elhozták a kulcsot. Sietnünk kellett, mert késésben voltunk az úszásról. Segítőszkészek voltak azért, beleegyeztek, hogy szendvicset együnk, mert másra nincs időnk. 5 percet késtünk úszásról. Amúgy minden jól ment. Haza mentünk. A kocsiban megint rámjött az 5 perc, a számba vettem két szívószálat és rozmárként vezettem. Nevettek. Úgy érzem velük önmagam lehetek:D:D Hazaérve még szórakoztunk a kocsiba egy kicsit. Bezártam őket a csomagtartóba meg ilyenek. Reméltem, hogy senki nem látja. Annyira szépen parkolok mostanában aránylag szűk helyekre, hogy mikor befejeztem a parkolást, megkértem álljunk kicsit távolabb, és ámuljunk el a művemen. Így is tettünk. De én kicsit tovább szerettem volna, amire megkaptam a "Dóra, úgy látom össze akarsz házasodni a parkolásoddal" Camerontól.

Lindáék is megjöttek elég hamar. Én pedig találkoztam Isabellel este. Jaj végre nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó este, sok hülyeséggel.:) Sokat segít a könyv is, amit olvasok: Veronika meg akar halni. Azt hittem letör, de válaszokat találok benne. Iránymutatásokat.

Másnap angol óra. Gyakoroltuk a szóbeli vizsgát az új tanárral. Elég fáradt voltam, de ígyis ment. Jó lenne, ha maradna ez az emberke. Annyira jó. Mondtam neki, hogy az IELST vizsgát akarom letenni, és 6.5-re, különben nem vesznek fel az egyetemre. Mondta, hogy lesz egy tanfolyam, de az nem elég. Ájjáj. Mi lesz itt. Félek tőle. De majd nagyon rágyúrok.

Beszéltem Julcsival az egyetemmel kapcsolatban. Lehet, hogy június 8-án megyek. Még nem tudom, mert professor Asshole nem válaszol egyértelműen. Julcsi meg tart tőle. Fogtam magam és írtam neki. Egyelőre nem méltat válaszra.

Julcsi elhintette, hogy van egy csaj, aki már elkezdte ezt a doktori sulit. Miért nem mondtad előbb????? Elkértem az emailcímét, és majd zaklatom néha. Azt már tudom, hogy két angol nyelvvizsga szükséges. A másodikat ott kell letenni az egyetemen. És hogy nincs jelentkezési határidő. Elkezdhetem kb akármikor. Ez nagyon jó nekem:)

Kaptam választ az egyik recepciós melóról: NEM.

Még reménykedek a másikban.

Egyik este a másik oldalra készítettem a párnám és így más irányból láttam a szobám. Gondolom megint nyitott szemmel aludtam, és ahogy elkezdtem felébredni körvonalazva láttam a szobát. Gyöngyösön vagyok. Igen, az az ajtó, az ott az ablak.. Annyira boldog voltam, izgatott de ugyanakkor nyugodt, békés. Tágabbra nyitottam a szemem and the reality started to sink in... Nem, nem, ez nem az otthonom. Az edinburghi szobámban vagyok.

Ui.: Ne keressetek egy darabig nem leszek, megyek nagykirándulásra holnap reggel. Hétfőn jövök, puszi:)