A Nap süt, én pedig hálásan mosolygok rá, hogy velem jött. (hozzáteszem a levegőt 18 foknál többre nem tudja felmelegíteni..) Igaz csak kis időre, de megkönnyíti az újbóli beilleszkedésem.
Barátaim lelkesen fogadtak, látom, hogy nagyon örülnek, hogy visszajöttem:) Már megérkezésem napján átjött Margo a húgával és neki a barátjával. Csináltam nekik még aznap mákos gubát. Kicsit ódzkodtak, mikor beletettem a szétvágott kiflit - amit csak nálam láttak eddig- a tejbe, és masszívan nyomkodom, majd beleteszek "mákot", amit náluk nem termesztenek, vagy legalábbis nem tudnak róla. Elmondtam nekik, hogy az ópium készítésével igen szoros kapcsolatban van, mivel, hogy az az alapanyag és az Unióba csatlakozás előtt mindenki nagykanállal zabálta a mákot, mert be voltunk tojva, hogy elveszik eme remek csemegénket.
Jah az összetevőket otthonról hoztam, szóval minden reptéri ellenőrzésnél meresztették a szemüket a zacskó mák, és az összepréselt, formájukat vesztett kiflik láttán.
Az út teljesen nem volt zökkenőmentes. Eleve hatalmas volt a csomagom, még úgy is, hogy szabványméretű bőröndöt vettem. De képzeljétek, azt is úgy tele lehet tömni, hogy nem fér bele a keretbe. Azért nekem sikerült mindenhol átslisszolnom, nem is nézték igazából. Egyszer viszont ráesett a lábamra. Az nem volt olyan jó. Fel is dagadt. Megijedtem, hogy eltört, de mostmár jobban tudom mozgatni a lábujjaim, szóval szerintem minden rendben. Bár.. Az számít ha nem csatlakoznak közvetlenül a lábfejemhez? A kezem segítségével viszont oda rakom őket, ahova akarom, szóval végülis mozgathatók..
Tegnap gondoltam csinálok magyar kaját Margóéknak. Aztán jelezte lengyel barátném, Ola, hogy taltálkozni szeretne. Áthívtam tehát őt is. Margót felhívta a barátja. Jeleztem, hogy hívja át. Aztán a spanyol lány, Mireia is jelentkezett, szóval akkor ő se maradjon már ki a buliból. Végül akkor Shaun se legyen otthon, hívjuk meg őt is. Szóval a 8 fővé dagadt társaságta kellett főznöm. Ekkor elvetettem a kaszinó tojás, tormás sonkatekercs és macok ötletét. Én annyit nem fogok tökölni, paprikás krumpli lesz a menü, a maradék gubával, amit még feltunningoltam mákkal, kitettem hűlni, amit Magyarországon ódzkodva tennék meg, mert ellepik a hangyák. Itt nem lepték el. Illetve nem hangyák.. Hanem sirályok... Azért még időben sikerült megmenteni.
Azt mondták, hogy finom, de szerintem ahhoz, hogy a gubát igazán szeresd, magyarnak kell lenned.
Skót estét tartottunk, mindenki viselt valami skót kockásat. Én is magamra préseltem kihízott skótkockás szoknyámat, amit combom mérete miatt már csak a fejemen keresztül tudtam magamra húzni. Irnnbru-t vedeltünk, ami itt nemzeti ital. A reklámba azt mutatják, hogy Irnnbru-val minden jobb, elviselhetőbb. Szóval mikor elkezdte nekik mutogatni a szerintem vicces videókat javasoltam húzzák meg az üveget egyszer-egyszer, mert minden jobb lesz utána. Jaj azt kihagytam, hogy ez még csak nem is alkohol, hanem üditő ital, mint a kóla. Mások azt mondják, olyan, mint a folyékony gumimaci.. Sokat nem tudtam belőle fogyasztani.
Kaptam levelet: hétfőn kezdem a melót. Azt írták, hogy vinnem kéne papírt arról, hogy dolgozhatok a Királyságban. Az az erkölcsi bizonyítvány lenne? Mert azom itt nincs.. Csak ilyen nemzetközi biztosítási számot váltottam ki, amivel elvileg lehet munkát vállalni. Szóval szórítsatok, hogy az elég legyen, már úgysem tudok mit tenni hétfőig. Emlékeztetőül: ez egy ilyen hotelben takarítós meló, amit nem tudok sokáig csinálni, mert augusztus közepén kezdődik a gyerekek sulija.. Majd meglátjuk. Most nem is akarok ezen gondolkozni, hol van az még!:D Future Dóra problémája..