Bizony-bizony. Ma, azaz augusztus 14-én van egy éve (lehet, hogy mire posztolom már 1 éve és egy napja lesz..), hogy megérkeztem ebbe a gyönyörű, szeretnivaló, ámbár depresszív időjárással rendelkező skót fővárosba.
Rettenetes elfogaltságok. Kezdődik a másik munkahelyem, ugyanis a gyerekek megérkeztek, holnap már suli, közben dolgozok takarítóként, ami nagyon fárasztó, azért még "élvezem", és most elkezdtem zaklatni professor Asshole-t is, aki nem túl kedves élőlény. Először is kb 3 napja írtam neki, hogy küldjön már anyagot a doktori témákról. Erre nem reagált. Most megint ráírtam, akkor mondta, hogy önéletrajzot és motivációs levelet akar tüstént, és amúgy mit csinálok jövő hét csütörtökön. Erre a következő párbeszéd zajlott:
Dóra Perényi: dolgozok, miért?
Dóra Perényi: akkor kéne mennem?
Zoltan Takats: -zom, de igen.
Akarom én ezt??? Írtam persze, hogy nem megy ez ilyen gyorsan.. Szóval kb 2 órán keresztül írtam a motivációs levelet, most még átnézetem pár emberrel, aztán holnap elküldöm neki. Úgyis visszadobja, hogy ez libafos. Jáj istenem, hogy fogom szeretni ezt a kifogástalan modorú embert. Már most is alig tudom türtőztetni magam, hogy ne repüljek azon nyomban Londonba, és hulljak nyakába.
Szóval a gyerekek megérkeztek. Nem vártam őket, de végülis nagyon jól elvoltunk. Cameron le se szar mondjuk, de érzem, hogy bír, csak fiú, és tinédzseredik. Ailsával viszont sokat beszélgettem és nagyon közvetlen volt velem, mintha el se mentem volna. Amúgy rengeteget nőttek. Ez hogy lehet?? Esküszöm egy év alatt semmit sem változtak, most meg nem találkozunk egy hónapig és ihaj. (Na jó, most úgy tűnik valóban nem értem, de értem, csak hihetetlen..:))
A munkahelyen nagyon jól elvagyok. Egyik skót lánnyal nagyon jóba lettem, és a szlovák csajjal még mindig szimpatizálok, de ő megy haza jövő héten. Beszélt a managerrel. Nem harapta le a fejét. Én viszont lassan kapok kitűzőt a nevemmel, de nem akarok még szólni, hogy nem érdemes ennyire berendezkedni, mert nem maradok sokáig. Lindának felvetettem, hogy félek, hogy nem fizetnek ki. Ekkor felajánlotta, hogy a hónap végéig megpróbálhatjuk kihúzni. Nem lenne rossz. Főleg, hogy az elmúlt két napban csak annyi melót kaptam, hogy haza tudtam volna érni időben. De így, hogy még itt nem kellek, elhúztam a munkaidőm. Hosszú ebédszünetek, segítés a többieknek:)
Szombaton ünnepeltük Margó uccsó hétvégéjét. Haza akartam indulni 3 körül, mert másnap 10-től meló. De Margó elkísért egy darabig, és megláttuk, hogy nyitva van a hely, ahol lehet olajban kisütött Mars szeletet kapni. Ezt már rég ki akartuk próbálni. Tipikus kaja. És JÓ VOLT! Régebben azt is megfogadtuk, hogy elmegyünk egy meleg bárba. Épp az út másik oldalán volt, átellenben a Mars szeletes hellyel. Betértünk hát. Olyan, mint egy normál diszkó. Nem mindenki meleg azért. De elég sokan azok:D Odajött hozzánk egy srác, szerintem Margitot akarta felszedni, de aztán eszébe jutott, hogy hol vagyunk, és megkérdezte, hogy együtt vagyunk-e, rábólintottunk határozottan, mire elment, mi meg bámultunk tovább egy csókolózó buzipárt, meg azt a jelenséget, amint egy feltünően csinos lány tekergeti zenére a csípőjét, de senki még egy pillantást sem vet rá.
Még egy örömhír a végére, aztán befejezem mára: felültem a biciklire, ami egyszer már csúnyán kocsik alá vetett. Igyekszek legyőzni irreális félelmem eme vasparipával szemben. Bicikli utakon már elvagyok, de rögtön magam mellé csapom ha autók is tartózkodhatnak a közelben. Arra nem tudom mikor leszek képes, hogy szolgáltalásait forgalomban is igénybe vegyem. De egyelőre a mai eredményemnek is örülök, még akkor is, ha este annyira stresszeltem a gondolattól, hogy bicikliznem kell, hogy híg székletből kétszer is repetáztam reggel.
