Sikerült!

Na de kezdjük mindjárt az elején: Szóval éreztem, hogy wc-re kell mennem és...

Vicceztem, ez egy másik történet, ami ugyancsak sikerrel végződött. 

Szóval mint azt tudjátok új helyet kellett keresnem, mivel 1. Julcsi összeköltözik a barátjával Cambridgeben, 2. az új projektem más helyszínen lesz, mint ahol eddig dolgoztam, 3. a lakás visszaszáll az állam kezére, minthogy emberünk abbahagyta a lízingelést. 

Már egy ideje sután nézegettem a hirdetéseket, de nem igen tettem az ügy érdekében semmit, minthogy Londonban a lakáskérdés az egy érdekes téma. Gyorsan jön, gyorsan megy. Na de aminek elébe néztem, arra nem számítottam. Először is nem találtam egy normális honlapot, ahol ingyen megnézheted a hirdetéseket, jelentkezhetsz rájuk, majd a visszaérkező üzenetet megtekintheted. Gumtree-n próbálkoztam, de elég nagy csalódás volt. Vagy már nem aktuális, csak ott maradt a hirdetés, vagy kikészülnek azon, hogy csak egy hónap múlva költöznék nem most AZONNAL, de a gyöngyszem a következő volt. Egy nő hirdetett több szobát is, jó helyen, jó áron. Írtam neki egy kedves smst, és érdeklődtem mikor tudnám megtekinteni a szobát. Két szó érkezett: "holnap, 11" Akkor visszaírtam, hogy én ugyan dolgozok, de hétköznap 6 után ráérnék, mit szólna a szerdához. Akkor már kedvesebb volt, és írta, hogy persze. Szerdán dél körül küldtem egy megerősítésre váró smst, hogy akkor aznap 6-kor mennék. 4 órakkor írt vissza ennyit: "Az túl késő, gyere 4-kor."

Az ügynek nem lett folytatása. 

Mivel regisztráltam egy honlapra, ami naponta jobbnál-jobb szobákról szóló hirdetéseket küldött, egyszer csak zölden tomboló dühömben befizettem a 10 fontot, hogy egy hétig jelentkezhessek a hirdetésekre. Szerintem megérte most így utólag, bár már igencsak közeledtem a hét vége felé. Napi 3-4 lakást látogattam. Még jó, hogy aránylag laza hetem volt munkában. Hétfőn este egy szobát néztem meg, nem volt rossz, de messze volt és 6 emberrel kellett volna a lakást megosztani, akik egymással nem nagyon szocializálódtak. 

Kedden már kettőt néztem meg. Mindkettő szimpatikus volt, de az egyik, mint kiderült magyarok lakta. Nagyon szimpatikusak voltak, de tudjátok nem szeretnék magyarokkal lakni, ennek ellenére azt mondtam, hogy érdekel, szóval majd szóljanak. Ők voltak az egyetlenek, akik legalább értesítettek, hogy nem engem választottak.

Jaj mert hogy itt ez így megy. Hiába tetszik a lakás, az ott lakók szeretnék megválasztani természetesen, hogy kivel akarnak élni. Ami érthető, de valahogy nekünk nincs sok esélyünk. Munkahelyen beszélgettünk, hogy az angolok az angolokat fogják választani, mert that's the way it is. A spanyolok, franciák, görögök mind-mind a saját nemzetiségüket választanák, mert több közös pont van, a kaja is egyforma, a szokások, a spanyolok tudnak ordítani, a fraciák elfelezik egymással a csigáikat, a görögök együtt indulnak munkába 11-kor stb. A magyarok pedig ha nem ismerik a másikat, semmiképpen sem fognak magyarokat választani. Mert sokan bunkók vagyunk, sokan ostobák, pesszimisták, panaszkodnak meg amúgy is, nem azért vagy kint, hogy magyarokkal legyél, meg a nyelv stbstb

Szóval a magyar-lak után következett egy tüneményes lakás, amibe beleszerettem, a lakóival együtt. Nem tudom hogy csinálják. Tényleg elhittem, hogy megkedveltek, de még egy „bocs, mást választottunk, további sok sikert a keresgéléshez” ütenetet sem kaptam. De még akkor sem, mikor rákérdeztem smsben. Egyszerűen csak nem írtak. Ezek olyan körök, amibe én nem kerülhetek bele. Valami bennfentes istennyila. Pedig nagyon szép volt a lakás, olcsó is, kertje is volt, a lakótársak is cukinak tűntek, a környékbe beleszerettem. Csendes volt, kisvárosias és mégis két metrómegállónyira már zajlik az élet.

Szerdán ismét két lakás volt a tervben. A dolgot nem könnyítette meg, hogy kitört egy  metrószrájk, tehát a héten 3 napot nem jártak a metrók. Tömeg a buszokon, dugó az utakon, ideges emberek, nincs levegő, lépésben haladunk. Így az út nagy részét sétálva tettem meg. Szerdán két órát sétáltam. Legalább láttam egy kis környéket, csak ne fújt volna a szél. Megint egy cuki lakás a kettőből, de nem nyertem hangszórót. Mintha speeddating lenne. Mikor van 1 perced bemutatkozni a randin, aztán továbbülsz a következőhöz. Én egy csúnya, fogyatékos lány vagyok ebben a lakáskereséses gyorsrandizásban..

Sebaj, lapozzunk. A munkám ráment a keresgélésre. Minden nap felkeltem korán, megnézni érkezett-e valami levél, ugyanezt folytattam a munkahelyemen és az újonnan befutó hirdetésekre jelentkeztem. Aztán válaszolgattam és szervezgettem a lakásnézéseket. London nem kicsi, óvatosnak kell lenned, hogy mennyi idő alatt jutsz el A-ból B-be. Nagyon szerencsém volt ezzel valahogy. Mindig úgy alakult, hogy az egy térségben lévő lakások ugyanazon a napon, nem egybevágó időpontokban akartak nekem lakást mutogatni. Sétálva megnézhettem a környéket és akár több lakást is. Aztán kezdett káoszosodni. Sokan hívtak telefonon, és persze már nem értettem, hogy melyik lakásról beszélnek, és nem tudom hirtelen telefonba azt mondani, hogy ott leszek 7:30-ra mikor 7kor már lehet valahol máskor kell lennem, lehet, hogy teljesen máskor, de nem tudom megnézni, mert a laborban vagyok, két gumikesztyűt szorongatva az egyik kezemmel a másikkal meg próbálom a köpenyem leráncigálni, valahogy ügyesen, hogy az állam és a vállam közé beszorított mobil se a földön végezze és ki tudjak szaladni a jegyzetfüzetemért. Ahhh.. fárasztó volt. Ha lett volna egy pár szabadnapom és földre kiterített térképen és apró jegyzetcetlikkel feljegyezhettem volna mindent, lehet, hogy nem borultam volna ki szerdára. Akkor viszont már nagyon feszült voltam. Csütörtök reggel megláttam egy tündéri szobát nothing hillnél. Szerintem nem kell többet mondanom, mint a hírhedt film: Sztárom a párom. Szóval a környék nagyon szép, sajátos, előkelő, stílusos, nincs messze stb, a szoba nagy, ahhoz képest olcsó, de nagyon sürgősen kiadó. Versenyként fogtam fel és próbáltam mindenáron elérni a lányt, aki nem válaszolt szinte semmire. Aztán mikor lebeszéltük, hogy mikor, akkor nem küldte el a címet. Szétrágott az ideg. Közben leszerveztem két másik lakást azon a környéken és már a pénteki program is alakulóban volt. A szombat viszont már teljesen káosz. Munkámmal is haladni kéne azért…

Még egy nehezítés: csütörtökön már a sztrájk mellé bejött az eső. Annyira szétstresszelt fejem volt, hogy úgy gondoltam nekem így nem adnak majd semmit. Közben rájöttem, hogy Nothing Hill azért még mindig nem sétáló távolság. Az első megtekintésre kerülő szoba egy spanyol lányhoz tartozott, amitől egyből felvidultam. Nagyon cuki, úgy feldobnak a spanyolok. A lakás viszont annyira nem volt jó és árban ahhoz képest meg sok. A második lakás nagyon fasza volt, de ha lehet kevesebbet fizetnék. A harmadik, amit annyira vártam, ami miatt mégegyszer fel kellett hívnom a lányt, hogy mostmár ugyan küldje már el a címet, mert mennék. Nem értettem viszont, hogy ha annyira sürgős, azt hogy nem vették ki még. Mert képen irdatlan jól nézett ki. Egy kék hajú, de gyönyörű lány nyitott ajtót. Később kiderült, hogy modellkedik meg minden. Körbevezetett. Csalódottan álltam a szobában.. Ez egyáltalán nem az, ami fent van az interneten. Annyira ledöbbentem, hogy ezt nem tudtam kibökni. Csak el akartam húzni onnan. Másfél órás zötykölődés haza, 11-re ágyban a laptoppal, nézni, válaszolni új lakásokat. Reggel kelés stbstb

Péntekre azonban teljesen nyugodt voltam. Nem tudom miért, de már nem is foglalkoztam a lakásnézéssel sem munkahelyen, válaszoltam amire kellett, de inkább dolgoztam. Aznap 3 van betervezve, lehet, hogy 4 és szombat egész nap. Vasárnap meg lejár az egy hét, amire befizettem.

Elmentem az elsőbe. Beléptem: kedves amerikai csaj mutatott körbe. Más nem volt otthon. Megtetszett. Persze nincs nappali, a fürdő nem tökéletes, de van pl étkező, ahol lehet szocializálódni és amúgy is: árban jó, 15 perc sétára van az egyik munkahelyemtől, a szoba szép és tágas, a leendő lakótársammal ugyan nem találkoztam, de állítólag egy jó fej amerikai csaj, tehát nyelv szempontjából is jó lenne. A másik egyelőre egy ír lány, de ő is ki fog költözni, szóval még nem tudom. Szóval kicsit félve kérdeztem, hogy mikor hoznak döntést, vannak-e sokan akik meg akarják nézni stb. Ő meg nem is nagyon értette –látszott hogy ő sem adott még ki lakást:D- mondta, hogy aki először azt mondja, hogy beköltözne, azé. Rávágtam, hogy akkor AKAROM! MOST! Közben véletlenül jött egy másik érdeklődő, kínos volt. Befutott az ír lány is. Szimpiiiiii, elcseverésztünk még egy fél órát. Az egyetlen gond, hogy március 10-én lehet költözni és nekem február végével el kell hagynom ezt a lakást. De azt mondták, hogy a cuccomat odavihetem, és mivel a héten már 3-an felajánlották ideiglenesen a kanapéjukat, így nem lesz gond.

 Ne kérdezzétek mi van a kék ajtó mögött, mert halvány lila gőzöm sincs. Az az igazság, hogy azt elfelejtettem megkérdezni. Csak reménykedni tudok, hogy nem jön be rajta senki éjszaka:D

Annyira megörültem, hogy elmentem a munkatársakkal sörözni. Amit eddig nem szívesen tettem, mert most is volt olyan, hogy beállok egy körbe, és egy szót nem tudok velük váltani. Az még gyakoribb, mikor egy ember átjön, hogy beszélgessünk, aztán 3 perc erőltetett beszélgetés után 10 perc kínos kortyolgatás következik és mindig kínos hogy most ki hagyja ott a másikat egy jobb társaságért. Szóval ilyen is volt, de annyira jó kedvem volt, hogy próbáltam túlélni ezeket a részeket, a maradékban meg jól elbeszélgetni azokkal akiket birok. Ma nem tudok kikelni az ágyból, de totál megérte!