London hálásan fogadott. Nagyon szép őszi idő. 16 fok néha és napsütés. Alig esett. Nem úgy, mint első látogatásom alkalmával, mikor alig láttam mást csak az esernyőm belsejét. Sajnálom, hogy Andi nem ilyenkor volt velem.

Abszolút nem terveztem semmit, nem is azért mentem. Már napok óta 5-kor ébredek fel, felzaklatva, hogy nem tudom mit hoz a jövőm. Nem stressz, inkább izgatottság, és persze azért nyomasztó is, mert döntéshelyzetben állok, cselekvő pozícióban, valamit tennem kell, tovább kell lépnem, és nekem kell megtennem, senki másnak, ennyi, itt vagyok már sajnos, felnőtt, senki nem dönt helyettem, ami nem is baj, de senki nem is lép helyettem. Nehéz ezt megtanulni. Leülök szépen tehát a 25 és háromnegyedik mérföldkőnél, nekitámasztom hátam a hideg felületnek, és várom az ihletet. Aztán felállok, kicsit elutazok Londonba, hátha ott majd meglelem. Két dolgot hozott: 1. akarom a PhD-t, 2. nem most.

Zoli úgy fogadott, hogy ezek voltak az interjú kérdések: ....

Nem voltak egyszerűek. Egyikre sem tudnék válaszolni, még arra sem, ami az én céljaimat tudakolja.

"Jövő hónapban lesz a következő, szóval addig ezeket elküldöm neked, de nem ezek lesznek a kérdések, és nem is mondhatom el, hogy mik, csak, hogy tudd, hogy mire számíts, a két főnök lesz még bent velem az interjún, akik nagyon szigorúan veszik. Még én voltam a legkedvesebb. "

Közben csóváltam a fejem, hogy nemnemnemnemnem "Ez nekem nem megy, Zoli. Másfél éve semmi kémiát nem olvastam, főleg nem angolul, nem tudok ilyen kérdésekre válaszolni, hogy melyik cikk érintett meg legjobban és miért, és melyik a kedvenc statisztikai módszerem, amikor egyről sem tudok, nem is tanultunk az eltén ilyesmit, és egyáltalán, mi az, hogy milyen tapasztalatom van ezeken a területeken, hát semmi... És ez? 'Szerinted mi a világ legégetőbb problémája, ami megoldásra szorul. Indokold!' Zoli engem úgy kiszórnak, ha novemberbe megyek interjúra."

Sajnálkozva bólintott. Folytattam: "Én inkább szorgalmas vagyok mint okos, idő kell, hogy behozzam a lemaradásom.. Azt sem tudom mi lenne a témám, milyen cikkeket olvassak? És nekem nincs is hozzáférésem az adatbázishoz. Tudnátok küldeni párat? És a statisztika......."

"Én sem tudtam, hogy lesz interjú nyáron mikor találkoztunk. Azt hittem, ha én akarok embereket hozni, akkor az egyedül az én döntésem, egy hete szóltak róla nekem is. Sajnálom. És az a baj, hogy az interjúnál nagyrészt a háttériskolád pontozzák, ami neked nagyon gyenge. Az ELTE nagyon sokat romlott az elmúlt években. .....- beszélgettünk az ELTE romlásáról kb 20 percet, tényleg borzasztó- ... tervezem, hogy 10-15 év múlva hazamegyek és rendbeteszem az utánpótlást, de ez nem egyszerű..."

Meglepődtem, hogy mennyire értelmes gondolatai vannak, úgyértem, tudom, hogy nagyon okos, de hogy emberi, hogy megtehetné, hogy csak elmegy, elfelejti Magyarországot, és betegre keresi magát, nem vesződve az otthon maradottakkal. De érdekli. Nagyon is.

..." A legközelebbi interjú áprilisban lesz. Ha kapnék pénzt pályázatokból arra, hogy tartsak doktoranduszt, akkor nem lenne ilyen bonyolult, és csak Julcsi meg én lennénk benn az interjún. Lehet, hogy nyáron lesz erre lehetőség. A következő ilyen interjú pedig április körül lesz. Én mindent megteszek, hogy neked a lehető legegyszerűbb legyen a bejutás."

Kellemes meglepetés volt, hogy prof Asshole ennyire rendes volt és emberi.

Sokkolva jöttem ki az irodából. Nem fogom tavasszal elkezdeni a doktorit, de lehet, hogy még nyáron se. Amúgy is teljes káosz uralkodott a fejembe. Akarom? Nem? Képes vagyok rá?

Kérdezgettem a többieket is, hogy ők belevágnának-e. Julcsi azt mondta, hogy nem. Más azt mondta, hogy lehet. Egyértelmű igent senkitől nem kaptam. És nem értettem még mindig, hogy miért. Mi ez? Mit kell csinálni? Miért nem kapok konkrét infókat? Zolitól is kérdeztem, hogy mi lenne a témám... Hogy írjak egy motivációs levelet, amiben szerepelnie kell miért választottam a témámat, ha azt se tudom, hogy mi a témám??

Amikor megérkeztem az egyetemre, Julcsi rögtön felvitt a 6. emeletre, hogy nézzek le. A Mátrix irodájához hasonlító iroda-blokkok tárultak szemem elé. Nagyon jól néz ki, viszont biztos borzasztóan idegesítő ott dolgozni. Majd mutatok róla képet.

Mindenki nagyon kedves és közvetlen. Legtöbb külföldi. Angoloknak elég a bsc.

Kedden a manager, Matt 30. szülinapja volt, emiatt rendezett egy kis összejövetelt egy hamburgerezőben. Nagyon sokan voltak, kb 30-an. Ez nagyon tetszik, hogy a munkatársak barátok is. Páran közülük már a hétvégén elkezte az ünneplést úgy, hogy leutaztak együtt a tengerpartra.

Akárkivel beszéltem említette, hogy mindenki nagyon segítőkész, kedves, közvetlen. Nagyon jó társaság.

Zoli is jött a hamburgerezésre és még pár magyar. Figyeltem oldalról mikor vált át szörnybe, de nem történt semmi. Rendes volt. Ember.. Még viccelődött is. Mikor Julcsi megjelenésem után skypeon megkérdezte, hogy 'Dóri mikor mehet hozzád?', azt reagálta, hogy 'Már elkésett. Van feleségem.'

Aznap nem sokat láttam a városból, de elmentem azért egy órára sétálni, és akkor megnéztem a Wesminstert és ilyesmiket. Szép volt az idő.

Julcsi bemutatott egy magyar lánynak. Mara, biológus tanuló, 22 éves. Nagyon okos, értelmes lány. Ilyenkor elgondolkozok, hogy én mennyi évet elpazaroltam, hogy ő milyen érett, és hogy én milyen öreg vagyok. Szóval Mara felajánlotta, hogy szerdán jön velem,  mert lesznek lukas órái.

Másnap már nem mentem be az egyetemre rögtön, délelőtt elmentem a St James parkba, Buckingham palota, Trafalgar tér, Piccadilly Circus.

Aztán bementem az egyetemre, hogy beszéljek pár doktorandusszal. Pont ebédelt egy csapat. Elkezdtem őket kérdezgetni. Nagyon rendesek, segítőkészek, de ez a hülye angol akncentus. Olyan, mintha affektálna, és alig értettem valamit. Mindenestre ők sem tudtak semmit. Az interjúról is kérdeztem, vegyes érzelmek. Megkérdeztem kell-e tanítani később. A reakciók:

'Eddig nem hallottam még ilyesmiről.'

'Szerintem opcionális.'

'Mintha kéne később, igen.'

'Mi, kell tanítani? Hát én biztos, hogy nem fogok.' -hajolt előre egy nagydarab néger doktorandusz.

A többi kérdésemre is hasonló válaszok érkeztek, így ugyanolyan hülyén távoztam, mint jöttem. De ők még melegek, pár hete kezdték a dolgot. Friss hús.

Felkerestem egy másik lányt, aki már hónapok óta csinálja. Faggattam: cikket kell írni?, tanítani kell?, elő kell adni?

Nem kaptam egyértelmű válaszokat. Amit tudok:

1. minden 9. hónapba csinálnod kell egy olyan dolgot, mint a diplomavédés. Előadod nyíltan, hogy hol tartasz, mennyit haladtál. Valami beadandó dolgozat és powerpointos előadás kisebb tömeg előtt, utána szivatnak a nagyarcok. Első 9 hónapnál még annyira nem vészes állítólag.

2. Csinálnom kell egy másik angol nyelvvizsgát az első pár hónapban.

3. Vannak kurzusok, de nem kell belőle vizsgázni.

4. Totál káosz a rendszer, de mindenki nagyon segítőkész.

5. Három év alatt valami eredményre kéne jutni, aztán vagy fél év az írás.

6. Zoli nagyon sokat vár el, többet, mint amit meg lehet csinálni, aláz, lerombolja az önbizalmad. - de nagyon nagy koponya és sokat lehet tőle/mellette tanulni

7. Vannak csoportmegbeszélések minden héten, ahol ugyanúgy előadod, hogy mit csináltál a héten, kiállni 20-30 ember elé. - ez jó, mert utána már nem kottyan meg, hogy minden 9. hónapban vallatnak.

8. Cikk publikálása nem követlemény az egyik lány szerint, de azért írni kell. Ezt nem értem, és nem is hiszem el. (Kérdeztem, hogy akkor hol van vége a dolgognak -pl Németországban 2 elsőszerzős cikkednek kell lennie, hogy megkapd a doktorit blabal)

9. Teljesíteni kell, mert az iskola nagyon híres. (Ez most mi a csudát jelent??)

Szóval még mindig elég homályos. Mindenhol máshol konkrét terveket látok a doktoranduszi képzésről. Hogy milyen kurzusok vannak, a témák ki vannak előre írva. Itt alig tudok valamit kihúzni az emberekből, mert ők sem tudnak semmit. Akkor mire mondják, hogy nehéz. Nem értem. Azért, mert sokáig kell bent maradni? Azt mondják gyakran késő estig maradnak a laborban. De hát erre számítottam. Zoli szemét gyakran. Ezt is tudom. DE MI FOLYIK OTT?? Szóval valószínűleg ezért nehéz. Mert nem átlátható a rendszer. Gondolom mindenki elvan a kutatásával, és nincs szervezettség.

A hamburgerezős estén amúgy beszélgettem egy sráccal, aki most fejezi be a doktoriját. Először azt hittem meleg, mert eléggé buzis ing volt rajta. De valószínűleg nem. Kár lenne érte. Nagyon helyes. De a lényeg a lényeg, beszélgettünk vagy 40 percet, és nagyon azt mondogatta, hogy mindenképp próbáljam meg. Mit veszthetek.

Na mindegy. Most úgy látom, ha átlátsz a rendszeren, szorgalmas vagy, és nem vagy nyuszi, akkor meg lehet csinálni. És az Imerial College of London a VILÁG 6. legjobb egyeteme. Ha megcsinálom ott a doktorit, az ajtók megnyílnak valószínűleg.

Ez tetszik. Asszem most úgy vagyok vele, hogy akarom. Viszont nem most. Nem állok készen. (Pl megnéztem egy prezentciót, amit az egyik lány tartott. A folyékony beszédet fel kell dolgoznom, amit nem tudok, mert folyékony, így nem értettem meg eléggé az előadást, még akkor sem, ha ismertem a módszert, amiről beszélt. Az előadás végén kérdezett két ember. Nem értettem a kérdést. A választ sem. És nem a kémiai részét. Nem elég az angolom. Nem értem a kiejtésüket sem. stb...) De készülök: kb 50 cikk lapul a gépemen, elolvasásra várva. Két könyv letöltve. Nem baj az sem, ha egy év múlva kezdem el. A lényeg, hogy most még nem tartok ott. Elkezdtem beküldözgetni az önéletrajzom mindenhova. Jó lenne ha találnék valami kémiás melót. Egyelőre semmi reakció. De még friss, folytatom.

A probléma, hogy Lindának lassan választ kell adnom, hogy meddig maradok. Ezt viszont nem tudom. Azt nem mondhatom, hogy attól függ, hogy találok-e melót. Lehet, hogy be kéne költöznöm egy hostelbe január körül, és onnan folytatni? Mivan ha elfogy a pénzem, mielőtt találnék melót? Mivanha, mivanha,mivanha...

Amúgy London tetszett nagyon. Az idő kellemes volt. 16 fok, napsütés, alig esett. Viszont hatalmas és nagyon drága. Sok a magyar.

Elmentem Candem townba. Sajnálom, hogy ezt nem találtam meg a lányokkal. Tetszett volna nekik. Egy hatalmas piac, de olyan, mint egy mesterséges város. Julcsival kolbászoltunk, mikor megláttam, hogy LÁNGOS. Ezt nem hiszem el. Odamentünk. A lány megkérezte: "Mit adhatok?" Igen, így, magyarul. "LÁNGOST!!! JÓÓ FOKHAGYMÁSAN PLEEEASEEEE"

"Házipálinkánk is van."

Életemben nem ittam olyan finom házipáleszt. Aztán felfedeztük, hogy túrórudit is árulnak. Ahh, istenem... Ez de jó. A vendégek is magyarok voltak. Annyira boldog lettem, majdnem elsírtam magam. Kis hazai.

Csütörtökön már nem mentem be az egyetemre. Visszamentem a piacra, vettem egy csizmát, ami jól feltörte a lábam. De remélem jó lesz, mert végre rászántam a pénzt, hogy jó minőségű bőrcsizmát vegyek, így nem kell minden évben eldobnom az elhasznált darabot, kínlódni az új keresésével, és megint pénzt kiadni rá. Szóval remélem betöröm, és szokgál pár éven keresztül.

Aztán elmentem a Victoria and Albert Museum-ba. Nagyon szép volt. Szerdán amúgy megnéztem a Tudományos Múzeumot is, de nem sokat láttam, mert Marával mentem, aki akkor betegedett éppen le, szóval az ideiglenes kiállítás után úgy elpilledt, hogy inkább leültünk. Ahhoz képest, hogy semmit nem terveztem/készültem erre az utazásra, nagyon jól sikerült. Nem gondoltam bele, hogy tervezni kéne, mit nézzek meg. Mivel azt sem tudtam mire számítsak. Bent leszek az egyetemen sokat? Vagy csak egy rövid megbeszélés Zolival?

Amúgy az első nap, mikor Julcsit néztem munka közben, kérdeztem tőle sok dolgot, és úgy éreztem érettebb és lelkesebb vagyok, mint másfél-két éve, mikor ezzel kellett foglalkoznom, és alig kérdeztem valamit, mert féltem, hogy hülyeség.

Pénteken Julcsival visszajöttünk Edinburghba. Városnézegettünk. Szombaton elvittem egy városnéző körútra idegenvezetővel. Ami ingyenes, de a végén lehet fizetni, ahogy érzed. Mi csak leléptünk. Kap eleget. Majd adok, ha lesz miből. Amúgy nagyon jó volt. Azt hittem egyik este majd megyünk valahova, de végül bepunnyadtunk mindkét este. Ma ment haza Julcsi. Jól elvoltunk. Kedvelem azt a lányt. Végigcsevegtük az egész hetet.

Ohh, nem írtam Cameron szülinapjáról? Szóval röviden: Ailsával egész délután készítettük a szülinapi tortát, meg egy kis dekorációt. A torta nagyon szép lett és eszméletlen finom. Természetesen most is csak a Dóri féle mix, nem tudok receptet követni, csak az alapot néztem ki, aztán variáltam. Nagyon jól elszórakoztunk közben Ailsával. Nagyon élvezte, főleg a kóstolgatós részeket. Én is:)

Szóval megjöttek Lindáék az állatkertből, és Daviddel lopva, aggódva megnézték a tortát, ami gyönyörűen ott díszelgett a hűtőben. Linda nem bírta elrejteni döbbenetét. Senki nem számított arra, hogy sikerül, főleg nem arra, hogy szép is lesz. Én sem.

Szóval vártam az estét, hogy együtt összeüljünk, megvacsorázzunk Cam tiszteletére. Ailsa egyik kis barátnője is itt volt. Cam barátai már hazamentek. Elvileg ez ilyen kis családi ünneplés, a barátaival már megünnepelte az állatkertben. Már elég éhes voltam. Hallottam, hogy  Linda készíti a bolognait, amit Cam rendelt meg. Ahh, mindjárt eszünk:) Kimenjek, vagy majd szólnak? Hülyén néz ki, hogy ott állok felettük, szóval inkább várok. Megterítik az asztalt. Szólnak a gyerekeknek. Leülnek. Szedik ki.. Megeszik.... Az ablakom pont ránéz a konyhára, így premier plánban láttam, ahogy együtt ünnepel a család. Pont aznap gondolkoztam el, hogy családtagnak érzem magam. Mekkorát tévedtem. Majdnem elbőgtem magam. De nem, mert mindjárt jön a torta.

Linda kopog az ajtón, és izatott képpel kérdezi, hogy készen állok-e szervírozni a tortát. Mosolyt erőltettem az arcomra. 'Hát hogyne.' Cam le volt nyűgözve. Nagyon testzett neki. Mikor elfújta a gyertyákat és megvolt a fotózás is, Linda elkezdte felszelni a tortát. Én még mindig ott álltam, szóval rámnézett, és megkérdezte. "Kérsz te is?" Gondolom úgy értette, hogy diétázok-e vagy valami, hogy este ennék-e édességet. Mégis sokkolt. "Persze, megkóstolnám, hogy milyen lett..." -úgysem vacsoráztam.. Ezt persze nem mondtam. A gyerekeknek nagyon tetszett és én is egyre jobban meglepődtem, hogy ezt én csináltam. Isteni volt. Cam mondta, hogy ez a legjobb szülinapi torta ever.

Cam később többször odajött, megölelt (ami extrém fura tőle), és megköszönte. Tényleg, többször is. Linda és David is külön. Nem öleltek meg, though.

Biztos van valami ésszerű magyarázata a dolognak. Monjuk egyszer, mikor valami idegen rokonok jöttek az első munkanapom után, hívtak, hogy csatlakozzak mondjuk a desszertre, és kihúztam magam. De 7 órát takarítottam előtte. Nem sokkal előtte jöttem vissza Magyarországról. Emiatt is és a fáradtságtól is alig tudtam megszólalni. Másra sem vágytam, csak beledögleni az ágyamba. Szóval mondtam, ha megbocsájtanak én inkább elmennék aludni. Gondolom rohadt bunkóság volt ezek szerint, ha mostmeg ez van..

Az már más kérdés, hogy ők miért nem érzékelik a különbséget. Ha egyáltalán ez volt az ok, amiért nem hívtak meg az ünnepségre.. Pedig én jobban szeretem Cameront, mint David.

Most nézem, hogy ez nem lett rövid. Bocsiiiii