Régen írtam, nagyon sok minden történt és nagyon nincs időm most mindenkinek egyenként írni, szóval muszáj egy gyors üzenetet hagynom itt. Lehetőleg képekkel, hogy könnyebben emészthető legyen. Majd belemegyek a részletekbe, ha lesz időm, most tényleg nagyon nincs.

Tegnap befejeztem a régi projekten való részvételemet. Persze minden nagyon káoszos volt, az orosz munkatársam nagyon igényelte volna a segítségemet, nekem meg haladnom kellett volna a saját adataimmal is, de igazából már csak azon igyekeztem, hogy megpróbáljam összegyűjteni, összefoglalni mit csináltam eddig, hogy a következő tudja, hogy mégis mi a helyzet. És persze a doksijaim össze-vissza vannak szóval nem volt egyszerű. Szóval közben Elenának segítettem pisit töltögetni. Persze olyan hülye kis műanyag üvegekben voltak, aminek a tetejét csak nagy küszködések árán tudtuk lekínlódni, és a 3 gumikesztyű viselése, nem fokozta kézügyességünket. Úgy írnám le a a jelenetet, mint mikor a F1 végén nyitogatják a nyertes versenyzők a pezsgős üvegeket. Hasonlóképpen borított minket be a hugy. 

Szóval kész bolondok háza, de azért nagyon örültem, hogy nemsokára vége. Közben a lakásban pakolás/csomagolás/takarítás/bútorok eladása/lakás evakuálása/küzdelem az egérrel. Az egér egyre szemtelenebb lett, már nem érdekelte, hogy égve hagyom a lámpát, akkor is zajongott. Nem akarom tudni mit csinált az ágyneműmmel, de folyamatosan viszketett az arcom, és ha antihisztamint nem szedtem volna, még a kiütések is kijöttek volna, piros pöttyök formájában. Szóval ez a feltételezhetően egér nagyon kiborított. Mikor Julcsi kiköltözött, és a nagy hangzavarral megzavarhattuk lelki békéjét, teljesen kikelt magából, és olyan hangokat hallatott a fal mögül, amit inkább egy T-Rexhez tudnék párosítani, de egészen biztosan nem egérhez. 

Az utolsó nap nem mentem be dolgozni, mert a lakásból még mindig nem adtunk el mindent, és ki kellett takarítani, hiszen másnap adtam át a kulcsokat a főbérlőnek. Délután bementem dolgozni, aztán 8 körül letisztítottam az asztalom és átvittem a cuccaimat az áthelyezett másik asztalomhoz. Akik voltak már itt, annak elmondom, hogy az átriumban van az asztalom a 3-on. Szeretem annak az épületnek a hangulatát, de nem igazán leszek ott többet.

És most akkor az életmentőimről: Stás, a lengyel haverom szerzett nekem kocsit, mármint a haverját a kocsival és megígérte, hogy segítenek szombaton költözni. Másik megmentőm francia kolléganőm: Jessica, aki felajánlotta, hogy nyugodtan aludjak a szobájában, amíg nem költözhetek be a másik lakásba (ami több mint egy hét), ő úgyis Amerikában van konferencián. Azokról inkább nem írnék, akiktől tényleg vártam volna segítséget de nem igazán kaptam. Mostmár nem vágott földhöz annyira a dolog. 

Jessica lakása valami eszméletlen és a legelőkelőbb környéken lakik. Egy pár kép:

Szóval  pénteken már itt aludtam, mert az egér teljesen kiborított. Szombaton kimentem körülnézni a környéken (lejjebb erről is láthattok képeket) mikor hazajöttem épp zuhanyozni készültem, mikor hív Stás, hogy mindjárt ott vannak. Mindketten meglepődtünk, hogy én viszont nem vagyok ott, és nem is leszek egyhamar. Azt megbeszéltük ugyan, hogy dél körül leszünk ott az új helyen, de én úgy gondoltam, akkor elég ha 11-re odaértek, szépen bepakolunk, és ott vagyunk délre. Ők úgy gondolták, hogy 10 előtt... 40 percet vártak rám, de szerintem végül nem voltak mérgesek, mert mindannyian hibásak voltunk. Egy körbe belefért a hullahopp karikától kezdve az ikeás kisasztalon keresztül a gumicsizmába préselt hosszabbító. Stás odametrózott, mert ő már nem fért be, én pedig a haverjával elingáztam Hammersmithig. Közben megbeszéltük az élet nagy dolgait így első találkozásra. A lány viszont nem volt otthon, mivel előbb értünk oda. De mondta, hogy nyugodtan kopogjak, Jennifer otthon kell, hogy legyen. Jennifer az új lakótársam. Szimpatikus amerikai lány. Segített behordani a furcsábbnál furcsább cuccaimat, a végére a kiköltöző lány is odaért. Stásnak megháláltam egy ebéddel, a másik srác azonban lelépett a barátnőjével ebédelni, és csak annyit hagyott hátra, hogy ne szakítsam meg a jócselekedetek fonalát. 

Hétfőn kezdtem az új munkahelyen. Sajnos épp nem volt nálam a telóm, mikor az új sebészeti késsel vágtam bárány májat, viszont az utána következő jelenetet veletek is megosztom:

Endoszkópos kísérlet egy malac végbelén. Nyamm.

Szóval minden nagyon érdekes, persze tele vagyok zsúfolva új infóval, de legalább már nem olyan, mint mikor először kezdtem el dolgozni. Már jobban értem, hogy miről van szó. Most még jó meg kényelmes, de ha elmegy a lány, akinek átveszem a munkáját (ami 1hét múlva meg fog történni), akkor nagyon sok feladat hárul rám. Most a legkisebb mütyüröket is nézegetem, aminek magyarul sem tudom a nevét, de majd tudnom kell hova való pontosan, mi a neve, és ha kifogyok belőle, akkor tudjam honnan kell rendelni és mégis hogyan kell beszerelni. Képtelenség ennyi mindent megmutatni, úgyhogy majd idővel belejövök remélem. Persze az elektronikába is baromira bele kell jönnöm. Egyelőre lelkes vagyok, másfél hét múlva biztos ijesztő lesz minden, de nem akarok most ebbe belegondolni. Egyelőre megpróbálok mindent kiszedni a csajból.

De ne aggódjatok, nem csak azért nem érek rá, mert szétstresszel a munka/váltás, valamint a lakáscsere és az átmeneti csövezés kollégáknál. Sok szórakoztató dolog is van, amiben szíves örömest részt veszek. London kimerítethetetlen tárháza a 'mitcsináljakmák'-nak. Egyik nap színházba men
tünk. Mint otthon is, itt is divat a kupon, az eredeti jegy árának töredékéért nézhetünk színdarabokat vagy vehetünk részt a legkülönbözőbb programokban. Szóval az előadás címe 'Mozart undone". Fogalmunk sem volt mire számíthatunk, de erre nem is lehetett volna felkészülni. Fogalmam sincs mi volt, ami a színpadon történt, de azt akartam, hogy soha ne legyen vége.  Halandzsa énekek voltak, csak nagynéha lehetett elkapni valami szövegfoszlányt, de akkor brilliáns volt. Mindezt tisztán énekelve és valami olyasfajta egyvelege a stílusoknak, hogy beleborzongtunk. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a szemünk kifolyt a nevetéstől. A csúcspont ott volt, mikor egy hatalmas csővel jelent meg az egyik szereplő, amiből hab kezdett el folyni. A dolog lényegtelennek látszott, mert a figyelem az elől éneklő emberekre irányult, mikoris ez a habágyúval felszerelt ember hatalmas pénisz rázását mímelő mozdulattal beborította a habbal a színpadot. Kicsit most próbáljátok elképzelni. A hab úgy repdesett, mint.... szóval egy lassított felvétel teljes élethű mása volt, csak persze a méretek nem stimmeltek. A színpad csupa mocsok volt. Vízzel kezdődött, de aztán eltemettek egy embert, tehát volt sár, majd az arcukra kentek valami nyákos izét, amit festékkel borítottak be, modern klippeket utánozva adták elő a klasszikus muzsikát, amit olyan csecsebecsék ékesítettek, mint a gitáron hegedűvonóval játszó ember. Zseniális volt. Ez volt életem legjobb két órája. Komolyan. Nem tudom elmondani, nem tudom megfogalmazni, nem is tudok már talán visszaemlékezni, de zseniális volt.

A másik programunk Julcsival volt és egy kis művészkedésre hajtottuk fejünket. Csak egy pár kép erről és be is fejezném mára: