Elkezdődött a 3. hetem. Tegnap elkísértem Lindát a gymbe. Amíg futott, én vigyáztam a gyerkőcökre. Van egy ilyen gyerek részleg. Valami bunkeres mászókás játszóterület. Ott szoktak lenni, míg én a kávézórészen csücsülök, és próbálom olvasni a Harry Pottert angolul. Egyszer csak: ordítás, majd sírás. Rossz érzés. Cameron közelít, valami van Ailsával. Remek.. Odamentem. Vérzett a szája, már a keze is tiszta vér volt tőle. Kiirányítottam a mosdóba, megnéztem. Nem volt olyan komoly, felrepedt a szája, viszont az alaposan beüthette, mert ilyen esetekben a fog okozza a legnagyobb sérülést, viszont neki most hiányzik az első kettő. Magyarázott valamit egy kisfiúról. Nekiütközött valahogy. Visszakísértem. Csatlakozott a többiekhez. Megjelent egy anyuka mellettem, elkezdte magyarázni, hogy az ő kisfia volt, de csak baleset, nem szándékos, és reméli nincs komoly baja a kislánynak. Aztán Cameronhoz fordult: "Te nevezted idiótának a fiamat? Az én fiamat senki ne nevezze idiótának..." Nem értem mi értelme volt alázni a fiút. Persze, hogy az az első reakciója, hogy védi a húgát.. Anyuka elvonulása után beszélni akartam Cameronnal, de elhessegetett, hogy most hagyjam.

Ma én vittem a gyerekeket a suliba. Jó volt, nem volt harc. Szót is fogadtak. A sulinál Ailsa puszival köszönt el:)

Elmentem Esztihez. Teáztunk:D Aztán elmentünk sétálni. Ráakadtam egy Disney boltra. Vettem eeeeegy:D Nem mondom meg, de meg van Hanna két éves szülinapjára az ajándék:) Hihihi. Úgy megörültem neki.

Esztivel beszéltünk róla, hogy tarthatna nekem és Évinek angolórákat. Csak jobb lenne egy magyar angoltanárral, nem? Viszont pénzügyileg meg nem tudom, hogy fogok kijönni. Attól elkeseredtem. Számolgattam kb egy órán át. Nem fog menni. Nem tudok annyit félretenni, hogy kiránduljak, ruhákat is tudjak venni, nyelvtanfolyamra járjak és szórakozzak is. Nehéz. Kevés a pénz. Vagy itt drága minden. De nem nagyon, csak nem az én fizetésemhez mért. Éva, aki takarít, úgy néz ki, jól kijön a pénzéből. Még szórakozni is tud belőle. Haza is tud utazni másfél havonta. És tényleg úgy néz ki, hogy nem szenved hiányt semmiből. Bár ennyi ismeretség alapján, még korai lenne ezt kijelenteni, de úgy néz ki..

Elmentem a külkökért. Játszótér. Elkezdtem olvasgatni, aztán Cameron megkért, hogy játsszak velük valamit. Bújócskáztunk. Elment vele az idő. Elindultunk hazafelé. Most az a mániájuk, hogy egy rohadt nagy botot hoznak az úton. Egyszer csak megakadtunk, a bot vége pont fedésben volt nekem. Nem értettem miért nem megyünk tovább. Kicsit előbbre hajoltam és láttam, hogy egy rohadtdagadtkutya rácuppant a bot végére, Cameron pedig kérleli, hogy engedje el. Még kicsit rángatja is a botot, de a kutya annál nagyobb kihívásnak véli. Gazdája először még próbálkozik azzal, hogy rászól a kutyára, de minden felszólítás elfolytott röhögésbe fullad. Én már nem is próbáltam elfolytani kitört belőlem. Majd a bácsival felváltva hahotáztunk, mikor a nemkisdarab kutya a hatalmas botot (,ami tényleg nekem a mellkasomig ért) megszerezve boldogan távolabb viszi.

Hazafelé jól eljátszottak a visszaszerzett, nyálas bottal.

Anyuka azt ígérte, otthon lesz teára. De nem volt. Csináltam nekik kaját. Simán ment a nap. Szót is fogadtak. Cameron is többet beszélt hozzám. Ha valamit nem értettem már rákérdeztem, és megpróbálták elmagyarázni, én pedig megpróbáltam megérteni. Nem sikerült.:D

Lefekvésnél Ailsa olvasott nekem, aztán elmesélte mit talált ki a holnapi napra, mikor átjön a barátnője. Magyarázott valami sajtról. 10 percig beszélt erről. Most gondolkoznom kell valamin, hátha nekem is eszembe jut valami.. Nem tudom mi, de nagyon gondolkozok valami sajtról:D