Tudom, ha elkezdek írni mielőtt a szürkeséget felváltja a napfény akkor a maradék álom is kiszáll a szememből. De lehet ha megvárom a napfényt az összes ihlet kiszáll a fejemből. A most következő bejegyzés inkább csak filozofálgatás. Szóval akit nem érdekel, ne olvassa el, mert sok történés nincs benne.

Néha nagyon stresszes vagyok a munka miatt. Az elmúlt három hét aránylag jól telt mert a felettesem nem volt itt, de előtte, főleg miután visszatértem Magyarországról, elég nehéz időket éltem át. Egyik alkalommal, mikor az idegességtől nem tudtam meglenni otthon hétvégén (!), elindultam sétálni. Valaki felém nyújtott egy szórólapot. Legtöbbször visszautasítom a hasznosíthatatlan papírcetlit, akkor azonban mégis elfogadtam és a kuka felé tartva megakadt a szemem a feliraton: 'Ingyenes meditáció kurzus'. "Te aztán tudod mire van szükségem"- fordítottam az ég felé a fejem és mivel nem vagyok vallásos, mondjuk úgy, hogy az univerzumnak címeztem.

Négy időpont volt meghirdetve és igyekeztem úgy szervezni, hogy mindegyiken ott legyek. Tehát egyen, a legutolsón sikerült részt vennem.. Azt hittem ugyanazt csinálják majd minden órán, de mint kiderült egymásra épülő tanítások voltak és én csak a legutolsóra csatlakoztam. Valaki megmondaná, hogy miért jön erős csoki szag az ágyam mellől?? Nem is szimpla csoki szag, inkább csokis reggelizőpehely?? Nincs is itthon olyanom.. Egy ausztrál férfi jött Londonba meditálást oktatni. Mikor megérkeztem, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok vagy mit kéne csinálni. Csak lézengtem az emberek és a kikészített csemegék között. Az emberek két-három fős csoportokba verődtek és elmélyülten beszélgettek. Látszott, hogy nem ismerik egymást mégis mindenki nyitott volt a másik felé. Egyszer csak egy kelet-európai akcentusú lány lépett oda hozzám és kérdezgetni kezdett, hogy voltam-e már itt. Elkezdtünk beszélgetni. Cseh. Elmondta, hogy 7 éve meditál és még Prágában kezdte. Amúgy egy futóboltban dolgozik. Leültünk és elkezdődött az óra. Több mint egy órát a meditálás filozófiájáról beszélgettünk. Illetve inkább az ausztrál beszélt. Sri Chinmoyt tartja spirituális vezetőjének. Volt szerencséje személyesen tőle tanulni. Ebben az az érdekes, hogy semmit nem tudok a jógikról és spirituális vezetőkről, de az ő nevével már találkoztam. Kb 13 éves lehettem, mikor részt vettem egy Sri Chinmoy futáson. Akkor fogalmam sem volt, hogy ki az, és arról sem, hogy kell kimondani a nevét. Az utóbbiban most sem vagyok biztos. Sajnos Sri Chinmoy már pár éve elhúnyt.

A bőbeszédű tanítónk az ingyenes óra végén elmondta, hogy abban reménykedett, hogy ezzel majd elindít egy kis csoportot, de így, hogy még az utolsó alkalommal is új arcokat lát, nem tud felépíteni egy kurzust, hiszen mindig el kell mondania az alapokat, így még két alkalommal meghosszabbította az eseménysorozatot és arra kért meg minket, hogy ne bővítsük tovább a csoportot. Így is volt. Közölte, hogy a meditáció kurzus tovább folytatódik, de ezúttal egy lány fogja tartani a további órákat, minthogy ő vissza megy Ausztráliába. Csak azért jött, hogy elindítsa ezt a csoportot. Kiderült, hogy a lány Jana, akivel pár órával azelőtt beszélgettem. Még nem értettem mire megy ki ez az egész. Borsos összeg gondolata cikázott a fejemben, mikor a további órákra gondoltam.

A további meditáció órák (szerintem) Jana lakásán kerültek megrendezésre. Úgy néz ki, hogy 2-3 cseh lány él ott együtt és a lakásukat pillanatok alatt tökéletes meditáló "barlanggá" tudják varázsolni. Kiderült, hogy az egész ingyenes. "Nem csak mi tanítunk, tőletek is tanulunk. Együtt meditálni könnyebb és hasznosabb." Ez elég elvontan és szektásan hangozhat nektek, de nem az, higgyétek el:D Megtartják az egésznek a filozófiáját és nem a pénzről szól. Mit lehet ma már ingyen kapni? 

Hadd foglaljam össze mit hasznosítottam belőle:

Bizonyára mindenkinek ismerős az érzés, vagy legalább egyel-egyel tud azonosulni: döntés, döntöttem, rosszul, mi lett volna ha, elkezdesz agyalni rajta, órákat, napokat vagy esetleg éveket. Mi lett volna ha. Vagy egy konfliktus. Családtaggal, baráttal, kollegával akárkivel. Elkezdesz magadban párbeszédeket szimulálni. Amit nem tudsz neki elmondani, vagy mit kellett volna mondani, hogy kéne mondani legközelebb, ha előfordul. Vagy sárga lett a fal. Vaj színűt akartam. A k*va életbe. És bosszankodsz rajta napokig. Vagy csak sétálsz hazafelé, és később semmit nem tudsz felidézni az útból, mert nem láttál ki a saját fejedből vagy telefonodból (erről még nem sikerült leszoknom, de következő lépés lesz) Vagy fogalmad sincs mit akarsz az élettől. Rosszabb, amivel remélem nem tudtok azonosulni: Volt egy időszak, Londonba költözésemet követően, mikor furcsa pánik lett úrrá rajtam: Elkéstem. Igen, a fehér nyúl a zsebórával konstans ott rohangált körülöttem: "El fogok késni! nem is: már elkéstem!" Hogy mivel? Mindennel, az élettel. Pár éve sokkal előrébb tartottam. Úgy gondoltam. Nem tudom tudjátok-e miről beszélek, de mikor kiállok a meztelen sötét ég alá Sarudon, vagy bárhol vidéken, ahol a sötétség teljesen körülölel esténként és látni  a csillagokat, ugyanez a bizonytalanság-pánik fog el. Semmi nincs fölöttem. Illetve minden fölöttem van. De nem tudom mi. Ha sejteném se tudnám felfogni. Valamint rengetegszer riadtam fel arra, hogy azt álmodom, hogy elveszítem apuékat. Folyton meghaltak álmomban és ezzel nem tudtam mit kezdeni a kétségbeesett síráson kívül. Mondjátok meg, normális, hogy ezen aggódik az ember folyton? Mármint könyörgöm, így nem lehet élni!! Egy év londoni tartózkodás után megnőtt az igényem a spiritualitásra. Nem vallás. Nem Isten. De hit. Apu sokszor mondta, hogy ő magában hisz Isten helyett. Kétlem, hogy ekkor megfordult a fejében a Buddhizmus. Pedig ez a lényeg. Hogy magunkban fogjuk megtalálni a válaszokat. Mellesleg minden vallás erről szól. Kicsit kicsavarva, néha félreértelmezve, de erről van szó. Ők is azt mondják, hogy Isten bennük lakozik. És könyörgöm nem szó szerint értendő, és ha a papok nem úgy mondanák el, mintha ez valami misztikus dolog lenne, akkor sokkal többen lennének vallásosak. De most tényleg hagyjuk ezt, mert egyáltalán nem a kereszténységet szeretném követni csak elmélkedek és fel szerettem volna hívni a figyelmet arra, hogy a vallás az nem valami elkerülendő ódivatú dolog, sőt pszichológiailag nagyon sok haszna van. És akármilyen pszichológia könyvhöz nyúltok, mindben megemlítik a vallást, spiritualizmust mint egy fontos tényezőt a kiegyensúlyozott boldogsághoz. 

Nekem a meditálás és Sri Chinmoy tanai bizonyulnak járható útnak a spiritualitáshoz. Nem ismerem ugyan a többi tanító tanait (Sri Chinmoyet is csak felszínesen még:D), de Sri Chinmoyban az tetszik, hogy nem annyira elvont. A mindennapi életről szól. Tökéletesen ráhúzható a mindennapjaimra. Megtanítja értékelni azt ami van, és nem sajnálni ami nincs vagy elmúlt. A jelenben élni nem a jövőben vagy a múlton rágódni. Hogy megtanuljunk együtt élni a halállal. Valamelyik nap beszélgettem erről valakivel (a memóriám már nem a régi..), hogy ez a mai társadalom "hibája", hogy így kezeljük a halált. Más kultúrákban a halál teljesen elfogadott, a mindennapi élet része. Nyem tom nyem tom. Halállal most sem szeretnék foglalkozni, és nem áraszt el kellemes bizsergés ha az elmúlásra gondolok... De igaz, ami igaz, nincs ez mindenhol így.

Egy másik beszélgetés alkalmával az egyik barátom elmondta, hogy olvasott egy könyvet a környezetszennyezésről. Nagyon örült, mert ez az első angol könyv amit elolvasott. Franciscoval minden évben kétszer lejátszódik a következő jelenet: Ülünk ugyanazon a kanapén csak az évek röpülnek és: "Még mindig nem tudok angolul.." "Én sem." "Azt hittem az évekkel jobb lesz, de most sem értem, hogy mit beszélnek körülöttem." "Tudom, én meg ki sem tudom magam fejezni." "Mi? Nem értem" "Kifejezni!" "Mi? angolul beszélsz vagy spanyolul?" "Mondom kifejezni" "ááá ok."

Nem ez a lényeg, hanem, hogy olvasott egy könyvet és abban kitértek arra, hogy a nagyvárosokban több a depressziós (persze, mert több az ember.. de nem így értettem). Az emberek elkerülnek a természettől, és ez az agyuk válasza rá. Azért összegészében az emberiség még mindig több időt töltött el a természethez közel, mint nagyvárosokban élve és nem tudunk asszimilálódni egykönnyen. A meditáció egy kulcs ahhoz, hogy a nagyváros közepén is megtaláljuk és kielégítsük a természethez való kötődésünket.

Hozzáteszem, hogy a művészet is fontos. Nem értem, hogy sokan miért vetik el. Rengeteg minden történik az emberrel mielőtt megtanul beszélni. Lehet, hogy nem nagy dolog, de egy felnőtt emberben komplexusok sorát idézi elő. Ilyenkor a gyerek nem tudja szavakba önteni, és a későbbiekben sem, mikor már birtokában van a beszéd készségének, nem tudja szavakkal kifejezni, mi nyomasztja, aztán persze nem is emlékszünk, csak a rossz érzés marad benned. Sokan köhögnek pszichésen, vagy kényszeresen a könyökükhöz kapkodnak, mások nem szeretnek sötétben lenni. Vagy egyedül aludni. Félnek magasba menni stb. Ezt a művészettel felszínre lehet hozni, ha a felszínen van, onnan már könnyebb feldolgozni. Teljesen mindegy, hogy milyen művészet és az is mindegy, hogy ki mennyire tehetséges.

Meg tudjátok nekem van az a keresés dolog. Gondolom észre vettétek, hogy valami után kétségbeesetten kutatok és magam sem tudom mi az. Aztán lehet, hogy igazából amit keresek azt magamban kéne megtalálnom.

Ne is menjünk jobban bele, ezek az idők elmúltak hál Istennek. A lényeg, hogy meditációval túl lehet ezeken lépni. Nem agyalsz és elfogadod a dolgokat úgy ahogy vannak. Elszakadt a szoknya. Na és? Majd megvarjuk vagy lesz másik. Ez a legfontosabb? Nem. Érdemes emiatt ráripakodni a másikra és rossz szájízzel feküdni le aludni? Hadd ne válaszoljak.

Valamint van egy olyan filozófia, hogy Mindfulness, Éberség, Tudatosság. Mikor volt utoljára, hogy úgy sétáltatok végig az utcán, hogy megfigyeltetek mindent. Vagy úgy ettetek meg egy tál levest, hogy csak az ízre figyeltek. Vagy hogy megfigyeltétek magatokat. Nem a tükörben. Nem a fejetekben, a komplex gondolatokat kielemezve, hanem a lehető legegyszerűbb érzéseket: melegem van, zsibog a lábfejem és kicsit éhes vagyok. Hmm.. minek van ilyen illata. És percekig csak magad vizsgálod. Tudod, mikor kolis a gyerek és hazajön kb két hét után, és miközben tömi a mákostésztát az arcába, te leülsz, és vizslatod, és kérdezgeted, hogy 'mi újság kicsi fiam?'. Ilyen türelemmel és figyelemmel kéne hozzáállnod magadhoz is. Most mi a helyzet velem. Nem agyalni! Csak a legapróbb, legegyszerűbb dolgokra figyelni. Mint egy kisgyerek.

Na jó, hagyom az okítást. Nekem nagyon jót tesz. És jó, hogy van ez a kis csoport és mindenki keres valamit és emiatt mindenki nagyon nyitott a másik felé. Nincs olyan, hogy bemegyünk a terembe és míg várunk az órára nem beszélünk egymáshoz és mobilozunk. Hétfőn nagyon zárkózottan mentem oda, és elszeparálva ültem le, arcom az ablak felé fordítva, hogy véletlenül se szóljanak hozzám. "Ne haragudj, nem emlékszem a nevedre." "Dora" "Jaaaa tényleg, Dóra a felfedező.:)" "Pontosan:)" "Hogy vagy?" stbstbstb

A legelején elmondatták velünk, hogy ki miért van itt. Mit vár, mit szeretne. Volt egy anyuka két gyerekkel. Azt mondta, hogy imádja őket, de annyi energiáját felemésztik, és magára 5 perce nincs. Egy másik .. .őt nem értettem, mert fura volt az akcentusa. A harmadik pedig instant boldogságot keresett mindenhol, mert valahogy nem volt boldog. De az nem tart sokáig. És utána csak még rosszabb. Hmm mint ahogy velem is volt. Aztán megkérdezte, hogy később el kell-e kerülnie az olyan eseményeket, mint pénteki sörözés. Azt válaszolta az oktató, hogy ez nem arról szól, hogy valamit csinálnod kell vagy nem szabad csinálnod. De egy idő után azt veszed észre, hogy nincs rá igényed.

Jana is elmondta a saját történetét. Jogásznak tanult. Be is fejezte az iskolát, és elkezdett dolgozni, de hamar rájött, hogy ez nem teszi boldoggá. És volt bátorsága lépni. Ez azért biztató.

Végül és nem utolsó sorban. Mikor meditál az ember, megért fontosabb dolgokat, megtapasztal egy másfajta boldogságot, és akkor eltörlődnek az olyan dolgok, hogy ítélkezés és külsőségek. Hát ez is olyas valami amin még dolgoznom kell. Mármint magammal szemben. De mindenképp érzem a hatást. 

Hétfőn időben végeztem és úgy gondoltam elsétálok meditációra. Vettem közben egy szendvicset amit nagy élvezettel tömtem magamba. Tudod, az olyan szendvics, amit inkább egy sarokba elbújva otthon akarsz kéjesen elfogyasztani annyira potyognak a hozzávalók mindenfelé. Szóval a piros lámpánál feledkeztem bele a szendvicsembe, mikor egyszer csak: "Dóra! Dóóóóra!! Dóóóóóóóóra!!"

Odanéztem nagy nehezen. Teljesen zavarba jöttem. Munkahelyről egy srác, aki még be is jött egy kicsit, ül a biciklijén és vár a zöldre. Én meg itt állok, majonézes homlokkal előtte. "Merre tartasz?" Annyira megilletődtem, hogy hirtelen semmit sem tudtam kitalálni: az igazat mondtam: meditálni megyek. Annyira meglepődtünk mindketten, hogy itt el is vágódott rövid beszélgetésünk. "Hát akkor.. majd találkozunk. Szia" "szia" a lámpa zöldre váltott és eltekert én pedig kiszedtem a saláta darabot a hajamból. 

Remélem valakinek hasznos volt ez a bejegyzés és ha valaki el akarja kezdeni, tudok angolul anyagot küldeni, és próbálok magyarul is segíteni.

Sokminden történt, de ezt egy másik alkalommal, mert túlterhellek titeket. Talán holnap. Puszi

A következő részeg tartalmából. Hupsz, Freud: részek:

Dóri egy izgalmas kalandon vett részt egy hónapja: a nyilvános beszéd klub egy rejtett kis kincsesláda London különös, izgalmas néhol szürreális világában.Vajon Dóri kiállt-e a porondra, ahol egy törp volt felelős az idő betartásáért és 30 öltönyös szórakoztatta egymást spontánabbnál spontánabb sztorikkal.

És mi a helyzet a munka fronton? Új munkatársak: egy néger és egy meleg. Mi lehet ennél zamatosabb? és vajon mi a jelző amit ők használnak Dórára?

Hány éves is? 23? A 27 éves lány vajon be tud-e illeszkedni a 21. szülinapját betöltő lakótárs társaságába.  I have no ájdí-ö höhö

Utazások Edinburghbe és Hollandiába. Mi a következő állomás? ...Akik haldokolnak északnak..

És vajon haza szándékszik térni valaha a tékozló lány?