Cameron szülinap. Már tegnap reggel odaadtuk az ajándékokat. Elkészült a kollázs. Jó randa lett, de legalább van. Majd elküldöm a fényképet. Azóta fiunk elvan a kütyüjeivel. IPod touch-t kapott a lelkem. A többi ajándék azóta félretéve hever.
Annyira nincs türelmem most írni. Csak nem került el a betegség, de a torokfájás átcsapott erős náthába. Mindenki beteg amúgy. Na nem mindenki, de elég sokan. Jajj a keddem borzasztó volt. Iszonyat torokfájással ébredtem, nem volt kedvem megszólalni se. De én vittem, hoztam a gyerekeket, szóval muszáj volt. Elmentem a könyvtárba, beiratkoztam, de nincs meg az az angol könyv és egyáltalán semmi érdekes angol könyv abban a kicsit könyvtárban.. Elterveztem, hogy majd egész nap (mármint egészen délután 3-ig, amikor is el kell mennem a gyerekekért) ülök, és tanulok.. Nem jött össze. Ráadásul otthon rájöttem, hogy sehol sincs a szemüvegem. Linda gyorsan felhívta a könyvtárat, de nem volt ott. Gondoltam, majd később előkerül. De eddig semmi nyoma. Visszamentem, hátha én megtalálom, de nem... Ki vitte el? És miért?? Gondolom jó a keretem.. Istenem, olyan nehezen választottam ki...Nemnemnem akarom... Vissza akarom kapni!!! Hazafelé be kellett mennem boltba csokiért. Meg kéne keresni egy pszichológust ezzel a csoki üggyel.. Néha megijedek magamtól.
Szerdán átmentem Margithoz. Főzött levest. Sajnálatomra nem francia hagymakrémlevest. Sőt, egyszer kóstolt csak olyat.. Úgy elpletyiztük az időt, alig értem oda a suli elé. Mindig megkérdezik gyermekeim, hogy kocsival jöttem-e. Ha azt mondom, hogy nem akkor MIÉRT NEM?? Mostanában azonban mindig dolgom volt, és kocsival mentem. Büszkén feleltem tehát a fentebb látható kérdésre, hogy Igen. Ekkor megkérdezték: Minek?? Tátott szájjal álltam.. próbáljatok meg kiigazodni a gyerekeken.. Ráadásul rossz idő volt.. Lógott az eső lába. Ha nem hozom a kocsit tuti kiverik a balhét. Semmi se jó..Délután sportra kellett vinni fiamat. Most Ailsa borított ki. Megszoktam már, hogy rengetegszer kell elmondanom neki, hogy csinálja ezt vagy azt, de most... 40 percig öltözött, illetve nem tette. Vagy már nekem tűnt annyinak, mert a betegségtől nincs türelmem. De ez most nagyon sok volt. Majdnem elkéstünk miatta. Első 10 szólást szerintem nem is hallja, aztán odamegyek, és megsimogatom a vállát a következő 5-nél. A fésülködésnél 3-szor 4-szer kiveszem a kezéből a fésűt, hogy akkor majd én. Ez elég szokott lenni, de most ez sem. Fel kellett tuszkolnom a lépcsőn, hogy menjen öltözni. Már jó 10 perce ott volt, mikor utána mentem, hogy na mi történik. Semmi kéremszépen: bugyiban rajzolgatott, énekelt. És most először végre használni tudtam ezt: "Are you kiddin' me??????" (Viccelsz velem??)
Másnap ugyanez volt suliba induláskor. Akkor is kb 15-20 perce mondtam, hogy menjen fogat mosni. Majd elfogyott a türelmem és lekapcsoltam a tv-t. Nem balhézott, tudta, hogy igazam van. Cameron ezidőtájt még mindig az iPoddal foglalatoskodott.
Tegnap nem volt itt anyuka. Reggel odaadtam Camnek még két ajándékot, amit anyuka dugott el a szobámba, hogy Az nagy napon is legyen valami meglepetés, mikor neki el kell utaznia. Délután szabad voltam. Elmentem megint angolra. Illetve csak az óra utáni találkára. Megismerkedtem egy cseh és egy lengyel lánnyal. Aranyosak. Megyünk pénteken valahova. Addigra meg kell gyógyulnom. Francisconak már beharangoztam, hogy jövő héten nem mondhatja le munka ürügyén a programot, mert a suliszünet miatt az összes aupair elszabadul, és nekünk akkor megfelel a hétköznap is:)
