Tavaly ilyenkor ellopták a táskámat az Opiumba. Szerencsém volt, mert meglett mindenem, és a rendőrök voltak olyan kedvesek, hogy haza hoztak az eset után, hajnali 5-kor.

A fent említett tavalyi sztoriban és a ma reggeli eseményekben a következő közös motívumok lelhetők fel: november, rendőrök, hazaérkezés rendőri felügyelettel, igazolványok, öröm az ürömben avagy every cloud has a silver lining.

De kezdjük a hét elejétől. Marguerite megérkezett szombaton éjfélkor. Kimentünk elé a reptérre, előtte Marcusnál elvoltunk a "gyűjtsük-össze-Margót-a-reptérről" brigáddal.

A reptérről rögtön az Opiumba mentünk. :) Később az este folyamán megismerkedtem egy magyar sráccal megint. Rendesnek tűnik. Szerintem még összefutunk.

Margo kicsit csalódás volt nekem, mert nem igazán töltöttünk együtt időt. És nem csak Marcus miatt, de a "nem fogok ébresztőt húzni, mert most nyaralni vagyok" hozzáállással nem tudok mit kezdeni. Rendszerint 11-kor ébredt fel, akkor is, ha nem voltunk előző este sehol. Onnantól még el kell készülnie, szóval akkor már ne is találkozzunk, mert nekem dolgoznom kell hamarosan. Így teltek a napok. Hétfőn megbeszéltük, hogy este találkozunk(mivel a reggelit végigaludta). Két pár meg én, szóval hívtam a magyar csávót, akivel egyszer voltam kirándulni, nem tudom emlékeztek-e, akivel a nyelviskolában találkoztam: Máté. Először kártyáztunk meg ilyenek, aztán minden pár összeborult, úgyhogy annyira örültem, hogy ott van Máté, és nem kell hülyén ott ülnöm egyedül, vagy indulni inkább haza. Nagyon rendes, érdekes, okos srác amúgy. Mondta, hogy a menyasszonya szerdán jön, szóval meghívtam őket minden közös programra.

Szerdán halloween. Reggel találkozni akartam Margóval, a nagy közös napunk, mikor egész végig együtt vagyunk. Nagyon le kellett hűtenem magam, hogy inkább csak örüljek, mikor jön. Valahogy sikerült, szóval azóta teljesen toleráns voltam vele, megpróbálom elfogadni, hogy ő ilyen, lusta francia, és ez van. Nem lett jobb sokkal később sem, mert szegény ingerült volt, szerintem kikészíti a távkapcsolat. De beszélni se tudtam vele erről, mert az is felidegesítette. Igazából elég sok türelem kellett hozzá.

Szóval szerdán mikor megjött sütöttünk sütiket. Isteni lett. Nagyon-nagyon.

Gyerekeknek suli előtt mondtam, hogy nézzenek vissza, mert lehet, hogy most látnak élve utoljára. Cam visszarohant és megölelt. Persze Ailsa is aztán. Szóval beöltöztem zombinak, és úgy mentem el értük a suliba: "mondtam, hogy lehet, hogy már nem láttok élve:)" Délután kidíszítettük a sütiket, nagyon örültek. Aztán kifestettem őket, közben Marilyn Manson: This is halloweent hallgattatam velük, ami annyira tetszett nekik, hogy Ailsa később folyamatosan azt énekelte.

Margo közben elment Caroért a reptérre. Aztán beállítottak Shaunnal zombiként. Jól ki voltak festve, de gondolom láttátok a képeken. Mi is elkészültünk, közben nyitogattuk a halloweenozó gyerekeknek az ajtót. Elég idegesítőek voltak. Nem is értettük a viccek felét, de azért nevettünk. Legtöbbjük eléggé megijedt a megjelenésünktől. Majd nekiindultunk az estének. Nagyon jó volt. Oz bar. Kedvencem. A csapos megint iszonyú jó jelmezt talált ki magának. Caroline-nal találkozni mindig olyan, mintha el sem ment volna. Imádom. Annyira édes. Szóval onnantól már nem is voltam magányos, hogy ő megérkezett.

Pénteken napközben elmentünk a könyvtárba. Cam olvasott, mi meg színeztünk. Aztán beszélgettem a könyvtárossal. Kedves. Skót, tipikus skót akcentussal. Imádom hallgatni:D

Pénteken Marcus nagylelkűen felajánlotta a lakását csajos találkozóra, amíg ő a Németországból idelátogatott barátaival a városban mulat. Átmentünk tehát Margóhoz. Az összes lány. Öten voltunk. Vettünk ennit, innit. Egy idő után viccesnek tűnt kinyitni a német utazótáskákat, és kitalálni melyik kié. Aztán Margó kivette az alsónacikat, és mindegyiket a következő táskába helyezte. Nagyon jól éreztük magunkat. (Most ez lehet kicsit furán hangik, de a németek sem normálisak, és csöppet sem vették zokon a kis akciónkat.) Nagyon kellett ez a lányos fél-est. Aztán elindultunk megkeresni a german inváziót. Itt van egy kis homályos folt az egészben. Én szépen beálltam kedvenc bárunk-Oz bár- egyik sarkába, egy pohár vízzel, és pislogtam. Egy idő után megkértek, hogy pislogjak inkább kint. De mikor látta a kidobó, hogy ugyanilyen békésen pislogok mellette odakint is, mondta, hogy menjek vissza, mert ennek nincs értelme. Viccesebb volt, mikor elmentünk egy diszkóba. Vártam, hogy Caroline-aki amúgy velem lakott ebben a pár napban- is haza akarjon menni, szóval pislogtam egy másik sarokban. Aztán elindultunk haza. Ehm. Elindultunk volna, de képtelenség volt megtalálni a kijáratot. Szó szerint 30 percet töltöttünk ezzel a kevésbé érdekes elfoglaltásggal. Caro kicsit kezdett pánikolni, én meg követtem, hogy haza akarok menni. Éhes és fáradt vagyok. Meg is kérdeztünk pár embert, hogy tudunk kijutni, ráböktek egy sarokra. De hiszen ott már voltunk... Addig tököltünk, mire már zárt a hely, és csak követnünk kellett a tömeget.

Nem igazán tudtam aludni. 3 órás alvás után felébredtem. Bekapcsoltam a rádióm. Először komoly zenét hallgattam, de nem használt. Kerestem egy meditációs adót, ahol egy lány segített energiagömböt gyúrni. Azt gurigattam végig a testemen egy órán keresztül. Akkor megakadta a rádió és kezdhettem előről. Végső elkeseredésemben, mikor már 4 órán át szenvedtem, és Caro még mindig aludt, bevettem 5 gyógynövényes altatót. Akkor kaptam egy smst Margótól, hogy na fussunk össze a városba. ...

Ola aznap érkezett. Nem akartam csalódást okozni neki, mindenképp össze kell szednem magam, akármilyen fáradt is vagyok, és velük tölteni a napot/estét. Nagy meglepetésemre sikerült is. Akkor már jött a magyar páros, de nem sokat maradtak sajnos. Francisco is csatlakozott. Már hiányzott a lüke feje. Hozott pár spanyolt megint. Az egyik nagyon rendes lány. Össze kéne barátkozni vele. Az este folyamán amúgy rengeteg potenciális baráttal találkoztam. Most, hogy tudom, hogy tovább maradok Edinburghban, mint terveztem, elhatároztam, hogy megint kiépítek egy kis baráti társaságot. Drukkoljatok:)

Jó volt megint együtt lenni a lányokkal. Mint régen. Remélem máskor is sikerül összehozni ilyen találkozókat. Isabel azért nagyon hiányzott..

Szóval reggel menni kellett a reptérre. Margó hívására keltem fel, hogy ugye ébren vagyunk. Nem voltunk. Ezek az okos telefonok... Mindketten rosszul állítottuk be az ébresztőt. Szóval azért időben úton voltunk Margó lakása felé kocsival. Egyszer csak hallom, hogy rendőri sziréna. Hupsz, ezek akarnak valamit. Ok, gyorsabban mentem egy pöppet, de ez inkább csak szőrszálhasogatás volna, mert kb 55-tel mentem 50 helyett. Magyarországon előszeretettel büntetik az ilyet. Lehúzódtam, és gondolkoztam, hogy fogom ezt kifizetni. Áthívtak a rendőrkocsiba. Azt mondták, hogy semmi gond, ne aggódjak, minden szabályos, csak úgy látják, mintha a kocsi nem lenne biztosítva. Ennek most utána kell járni. Fel kellett hívnom Lindát. 10 perc után mondtam nekik, hogy igazából eléggé siettünk a reptérre, és hogy mégis meddig tart. Ne aggódjak, ki fogunk érni a reptérre. Még 10 perc után már nyilvánvaló volt, hogy a kocsin nincs biztosítás, szóval el kell szállítani, a barátaim meg oldják meg ahogy akarják.. Nekem ügyvédet kell fogadnom, majd bíróságra mennem, de nagy valószínűséggel nem lesz priuszom, mert alkalmazott vagyok, és én úgy tudtam, hogy biztosítva van a kocsi. Gyorsan hívtam Margitot, hogy fogjon taxit. Elég necces volt szegénynek. Aztán visszamentem és elmagyaráztam Caronak, hogy hol a buszállomás, mert sajnos én nem tudok itt mit tenni. Margótól el sem tudtam köszönni. Caro szegény nekiindult a dombnak a húzogatós táskájával. Én meg visszaültem szépen a rendőrkocsiba és hazajöttünk.

Azóta kiderült, hogy a régi címre küldte a biztosító a figyelmeztetést, hogy a biztosítás le fog járni. Szerencsére nincs priuszom és Linda sem lett megbüntetve, viszont 140 font, hogy visszaszerezzük a kocsit.

A lányok elérték a repülőt.