3. hét vége. Lassan egy hónapja vagyok itt. A következő hét elég nehéz lesz, ugyanis Linda elmegy Törökországba valami konferenciára. Itt leszek a gyerekekkel egyedül egy jó pár napig.

Pénteken is velem voltak nagyrészt a külkök. Pénteken csak fél 1-ig tart a suli. Elmentem értük, csináltam nekik ebédet, aztán Cameron kitalálta, hogy ő biztos, hogy nem megy úszni, mert nagyon fáj az ujja, amire ráesett egy kő pár napja, és most egy hatalmas vérhólyag éktelenkedik rajta. De azt hiszem nem fog belehalni. Bár ki tudja..

Szóval ezzel a hatalmas problémával ugye ti is megértitek, hogy csak nem kényszeríthetem a vízbe szegényt.. Felhívtuk az anyját, Linda úgy volt vele, hogy nem akarja rám hagyni ezt az egészet, inkább majd úszik a gyerek jövő héten. Ailsa segített megcsinálni az ebédet. Omlettet készítettünk Camnek. Kislányom elküldött, hogy én csak relaxáljak, majd ő mindent elintéz. Kissé aggódva győzködtem, hogy azért én mégiscsak szeretnék neki segíteni.

Aztán elvittük úszni Ailsát. Cam majd halálra unta magát. Elkérte a telefon om, hátha van valami játék rajta. Volt. Azóta viszont ott áll egy kis emberke a képernyőm sarkába, és néz, és nem tudom, hogy tudnám elküldeni, mint ahogy azt sem tudom, mit képvisel.

Hazavittem a gyermekeim, csináltam nekik vacsorát, aztán Linda megjött és együtt elmentünk megnézni a készülő házukat. Semmi különös. Nagyobb durranásra számítottam. Nekem szinte ez a ház jobban tetszik. Meg a szobám is nagyobb itt, mint ott lesz. De valószínű nem is lesz kész, amíg itt vagyok.

Este átmentem Esztiékhez. Amint átsétáltam a közeli kis barátságos parkon egy meztelen fekete férfire lettem figyelmes, aki a folyóban áll.. Majd szívbajt kaptam. A parkban csak én voltam. Alig mertem odanézni, gyorsan kapkodtam a lábaimat. Mikor odaértem barátnémékhez, elmeséltem nekik, Ross pedig felvilágosított, hogy az egy szobor, és van belőle 4-5 a városban. De olyan élethűnek tűnt. Gondoltam magamban, hogy addig nem nyugszok meg, míg nem látom másnap reggel is, világosban, hogy ugyanott áll.

Ross csinált valami fincsi libanoni kaját és borozgattunk. Évi is átjött. Annyira jól elvoltunk, hogy pár óra múlva már ott szunyókáltam a kanapéjukon. :| A bor álmosít..

Másnap csakugyan ott állt fekete emberünk a folyóban. Megnyugodtam. Meg is örökítettem gyorsan. Hátha mégis most akarna útra kelni.

Szombaton Glasgowba mentünk a családdal. Cameron ült elől, így én kicsit rosszul lettem a hátsó ülésen, a szemem pedig az előző estétől nagyon kikészült - biztos nyitott szemmel aludtam, és a cigifüst sem tett jót, ugyanis Esztiék a lakásban dohányoznak-, amitől nem nézhettem ki túl bizalomgerjesztőnek, ugyanis Linda egyfolytában azt kérdezgette, hogy érzem magam. Nem hitte el szerintem, hogy nem vagyok másnapos.. Pedig akkor nem is vállalkoztam volna a kirándulásra. Glasgowból szinte semmit nem láttam. Meg is bántam, hogy elmentem. Lényegében egy múzeum ebédlőjében ebédeltünk Linda két ismerősével és a gyerekeikkel. Jó volt hallgatni az angol beszédet, de ezért azt hiszem fölösleges volt elmennem odáig. Aztán tettünk egy nagyon rövid sétát az egyetem kertjében, ahol volt egy lejtősebb rész, és a gyerekek azzal játszottak, hogy ott legurultak. Cameron elkezdett sírni, mikor az anyja pont nem volt ott. Mindig ilyenkor történik valami. Beütötte a fejét, és a térdeit. Nagyon visított, de láttam, hogy semmi komoly. Ezzel én nem nagyon tudok mit kezdeni, az kell, hogy az anyja megölelgesse egy kicsit. Hál' Istennek Linda gyorsan megjelent és végre is hajtotta az imént említett orvoslást. Cameron azonban halálán volt. Borzasztó. Biztos, hogy eltört a lába, és az ütéstől pedig megbuggyant az agya.

Elbúcsúztunk az ismerősöktől, Linda odahozta a kocsit aztán irány haza. Este babysitterkedtem. Már csak le ágyba kellett küldenem a gyerekeket, mert az anyjuk elintézett előtte mindent. 8-kor le is mentem, hogy most már kapcsolják ki a tévét. Kérvényeztek még 5 percet. Megadtam. Aztán mesélni akartak. Cameron az én szobámba. Kicsit körül is tekintett és felfedezett egy színes kitűzőkkel, karkötőkkel meg egyéb focis kis hülyeségekkel teli játékot, amit Eszti adott, hogy ingyen kapta, ha gondolom adjam oda Cameronnak. Cam megkérdezte, hogy ezt is az unokahúgomnak akarom-e adni. Mondtam, hogy nem, azt neki hoztam. Remélem most jobban szeret, el is kezdett vele játszani.

Ailsa pedig kiválasztott egy történetet, de azt mondta, hogy mégsem azt, mert sok olyan szó van benne, amit nem ismer még. Azt akarta, hogy én olvassak neki, de nem mert szerintem megkérni. Felajánlottam tehát én, de figyelmeztettem, hogy segítenie kell, majd néhány szónál. Jó volt végül is.:)

Este tűzijátéknézés a program Esztivel, a párjával és Ross haverjaival. Félek a csevegésektől. Nadehát valamikor el kell kezdeni.