Ailsa annyira jó fej. Mindig meg tud nevettetni.
Először is, mint már mondottam, összeházasította a guatropuszomat egy pingvinnel. Aztán kitalálta, hogy egy panda a gyermekük. Ezt el is mesélte a kocsiban Cameronnak. A beszélgetés valahogy így zajlott: "Cam képzeld, Patriknak és Chillinek gyereke van: Panda." "Hogy-hogy?" "Szexeltek, és így lett" "Ailsa, most ezt muszáj volt?? Nem lehetett volna annyit mondani, hogy készítették, csinálták blabla.. és egyáltalán hogy lehet egy oktopusznak és egy pingvinnek gyereke. Azok nem tudnak szexelni" Annyira röhögtem, hogy alig bírtam abbahagyni:D. Persze Cameron is röhögve érvelt:)
Ma pedig megfürdettem őket. Anyuka késik, még most sincs itt, én meg felöltözve sminkben várom, hogy elmehessek, mert már beterveztem valamit. A lényeg, hogy mikor Ailsa volt soron a fürdéssel, segítettem neki levenni a harisnyát, ehhez azonban le kellett hajolnom, és mivel délben úgy beebédeltem, hogy kb két órája múlt el teltség érzetem, és a hasam még mindig hatalmas, nem viseltem övet, ami azt vonta maga után, hogy kilátszott a bugyim. Ailsa: "szép bugyi". Mindkettőnkből kitört a röhögés és fülig vörös lettem:D
Halloween: Amint már írtam pár napja, azon az estén, mikor ellopták a táskám megismerkedtem pár ausztrállal. Két fiúval egy lánnyal. Érdekesnek tűntek, így megint akartam velük találkozni. Úgy is volt, hogy szombaton összefutunk. Smseket váltottam a lánnyal, de nem egyezett a programunk. Megígértem Margitnak, hogy vele megyek valahova, én embereim pedig drága kocsmatúrára fizettek be.. Csalódott voltam, mert nem úgy indult az este, ahogy vártam. Egy nagyon nem nekünk való, sznob helyre mentünk, ahol 10 percet töltöttünk és 6 fontot fizettünk.. Azért mondjuk megérte, hogy láttam egy borzasztóan jó karaktert: a félelem és reszketés las vegas című film főszereplőjét mímelte. Annyira jól játszotta, egy percig sem esett ki a szerepéből. Iszonyatosan röhögtem. Profi jelmezekkel találkoztam amúgy mindenhol. Itt már van gyakorlatuk.
Visszatérve: a hely előtt összetalálkoztunk Markussal, Margit német szomszédjával, és neki a német barátaival, akik csak egy hétre jöttek látogatóba. Átmentünk velük egy másik helyre: drága, és semmi különös. Ott legalább egy órát, de inkább másfelet vártam, nem ittam semmit, mert nem akartam megint a pénzt kiszórni az ablakon, és tényleg csak arra vártam, hogy menjünk már. Ettől olyan ingerült lettem, hogy csak ültem némán, és nem segített a helyzeten, hogy Margit 2 percenként kérdezte, hogy mi a baj, és csapdosta a fejemet egy cicafarokkal..
Végül elindultunk és egyből jobb kedvre derültem. Margit győzködött írjak megint az ausztráloknak, hátha összefuthatnánk velük. Mondtam, hogy dehogy írok. Annyira nem is érdekes már, meg biztos részegek, mert ugye kocsmatúrán vannak. Találtunk egy helyet. Annak nagyon megörültem, végre jobb árak voltak, és a stílusunknak megfelelő. Így már nagyon jót röhögcséltem a többiekkel. Egyszer csak megpillantottam az ablakon át Ellent. Az ausztrál lányt. Noooo waaaay!! Ennek mennyi esélye volt?? kirohantam. Megöleltük egymást. Hogy mi a túróért ne kérdezzétek, de nagyon megörültünk. De beleakadt a pulcsim a ruhája hátába, így egy idegennel ölelkeztem 5 perccig:D Igazából elég vicces szitu volt. Odaszaladt hozzánk az egyik srác is, és mondogatta, hogy menjek velük. Ennek felettébb megörültem, mert elég helyes volt;) Kérdezgetett, hogy meglettek-e a cuccaim. Meglepett, mert nem is rémlett, hogy mondtam neki..
Innentől be voltam sózva: gyerekek haladjunk, át kell menni a Frankensteinbe. 15 embert rávenni, hogy igya ki a poharát, az enyémet is és szaladjunk.:) Nem volt egyszerű, nem is értem miért hallgattak rám. Birka természetük van. Átmentünk a Frankensteinbe. Annyian voltak, hogy mozdulni is alig lehetett. Na szép. Elvesztettem.. Itt soha az életben nem találom meg őket. Ráadásul több szintes hely. Megfordultam, hogy kimegyek, vagy emeletet váltok, vagy valami, erre szemben találtam magam Jimmyvel. Noooooooo waaaaaaaay! Véletlenek sorozata. Mintha valaki irányítaná az életünk. Ha nagyon koncentrálok kitapogathattam volna a zsinórokat a karomon és a lábamon.
Nagyon jó este volt. Emberünk elvileg hétfőn tovább utazott Dublinba. Gyakorlatilag itt töltötték a halloween estét, de mi már nem találkoztunk többet..