83. nap
2011. november 05. írta: Dorothy2

83. nap

Ola szervezett egy kis találkát az angol csoporttársaival csütörtökre. Mivel nyilvános eseményként jelenítette meg fb-on, véletlenül bejelöltem, hogy megyek. Azt hittem a mi társaságunknak szól. Mondta, hogy nem baj, meghív akkor több embert. A többi aupair dolgozott, szóval csak én tudtam elmenni, de véletlenül meginvitáltam Markus haverjait és így persze Markust is.

Később értem oda, mert Linda lekéste a Londonból jövő vonatot. Aztán élménybeszámolót tartottam még neki, hogy a gyerekekkel minden rendben. Aranyosak és így tovább.

Addigra már mindenki ott volt, csak az egyik lányt kellett még odairányítani. Nagyon csúnya szegénykém és még stílusra is gáz szerintem, de a társaságból ketten szerelmet vallottak neki. Ezen a ponton.. nem is ezen, hanem azután, hogy előlem meg menekülnek, kicsit lezuhant az önbecsülésem. Már elég nagy gyakorlatom lesz, hogy szedjem össze magam minél gyorsabban az ilyesjellegű csalódások után.

Na a lényeg, hogy Isabel is velünk tartott. Kicsinek bizonyult a hely, így átmentünk egy másikba. Oda viszont nem akartak beengedni. Kiderült, hogy Markussal van a bajuk. Nem tudom mi történt, de úgy néz ki egy pár helyről ki van tiltva. Elköszönt és hazament. Két haverja azonban maradt. Illetve először csak egy, de mikor a másik megtudta, hogy a "gyönyörűséges" Isabel is velünk tart, meggondolta magát..

Nem sokat beszélgettem az angol csoporttársakkal, nem oldódtam fel annyira. Ola is hazament egy idő után. A hely bezárt. Maradtam tehát Markus haverjaival és Isaval. Opium ismételten. Egyedül én táncoltam. Nem is volt baj, tetszik, hogy csütörtökön üres a hely, és kedvemre beugrálhatom a táncteret. Ők meg röhögtek rajtam:)

Egyszer csak rengeteg ember özönlött a tánctérre. Tényleg nem értem honnan. Aztán egyszer csak megláttam az ausztál lányt. "Mit csinálsz még itt???" Csak rángatta a vállát. Egyszerűen nagyon jól érzi magát ebben a városban, és nem akar továbbállni, szerintem..:)

Később találkoztam egy sráccal, akinek a halloweeni kosztümjén órákig röhögtem. Először nem értettük. Margit kérdezte, miért hordja ilyen hülyén a haját. Mondta, hogy mert be van öltözve. Végignéztünk rajta. Semmi különös: egy fura ing meg nyakkendő. Aztán leesett és nem tudtam abbahagyni a röhögést. Egy sorozatból az egyik szereplő, ha végre frissítem a képes albumomat megmutatom. Le is fényképezkedtem vele, de elkavarodott valahol a kép..

Ma Bonfire este lesz. Tüzes mulatság. Annak idején ugyanis (1605. november 5.) egy Guy Fawkes nevezetű alak többedmagával fel akarta robbantani a parlamentet. Vallási okai voltak. Katolikusok szemben az anglikán egyházzal. Az akció nem sikerült. Lebuktak, elkapták őket, megkínozták, kivégezték. A király aznap arra buzdította az embereket, gyújtsanak tüzeket ünneplésként. No ez továbbra is műsoron van, minden évben. Főleg angolok ünneplik, Skóciában kevésbé divat, de azért már itt is ünnepelnek, gondolom kisebb show-val.

Egy stadionban lesz, fizetős, szóval szerintem nem megyek el, annál is inkább, mert már több hete megígértem Esztinek, hogy ma velük leszek, meg Éviékkel. Aztán velük szétnézünk a városban, biztos lesz máshol is gyújtogatás.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://feelinggood.blog.hu/api/trackback/id/tr975218254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása