Kicsit benéztem egy sort a honlapon, azt hittem az az újítás, hogy címet adhatok a bejegyzésmnek. De url címet várt. Mindenesetre ahogy ezt megemlítette magyarul, megmosolyogtatott: Ezt a mezőt ki kell tölteni- nézett rá szigorúan. Ez biztos, hogy egy url? Kérdezte bizonytalanul.
Éééééés visszajött a rossz idő. Esik. Hideg. 10 fok, jobb esetben. Annyira örültem a jó időnek, egy percet sem akartam a házban tölteni. Le is égtem, de nem vészesen, csak úgy néz ki a bőröm így kezeli már a napot. Két napra rá bebarnult.
Csütörtökön az órám után kiültünk Esperansaval (csoporttársam) a napra, mielőtt hazaindultunk. Egy lány odajött hozzánk, és megkérdezte, hogy ráérünk-e egy kis játékra/beszélgetésre drogokról. Persze, miért ne. Képekhez kellett csoportosítani a drogok nevét. Na szerintem itt azt hitték, hogy valami függővel álltak le paktálni. Elég sokat tudtam ugyanis párosítani. De ebben a hitben hagytam őket, aztán haza mentem. Ma elmesélte a csoportnak a lány:D Ez a csütörtöki óra volt az utolsó Jamie-vel a jófej tanárral. Annyira jól elbeszélgettünk, hogy kedvem lett volna összefutni vele az órán kívül csak dumálni. De persze nem kérdeztem meg, mert egy szőke kiscsajtól elég hülyén venné ki magát.
Csütörtök este találkoztunk Mireiával, és a bátyával, aki nem beszélt angolul, így szegénykém nem hiszem, hogy élvezte a társaségunkat.
Pénteken dolgoznom kellett este, így nem mentem sehova. Szombaton így el tudtam menni futni. Ragyogó idő volt. Közben hallgattam a rádiót, és mondták, hogy a Holyrood parkban futás van. Remek, épp arra akartam menni. Annyira elfogott a honvágy. Miért nincs mindig ilyen jó idő és több ilyen esemény?? Bezzeg Pesten. Apuval akarok futni valami pesti versenyen. Hiányzik ez az egész. Akarok én 4 évet tölteni Londonba és rimánkodni egy kis napfényért?? Komolyan elgondolkoztam.
Szombaton 3-6-ig dolgoztam megint. Délben hívott Margit, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy épp semmit, de 3-tól dolgzok. "Gyere át Marcushoz, Mireia is jön nemsokára, és hoz kaját, meg elmehetnénk ide a közeli parkba van valami műsor." Na ha ilyet hallasz, azt hiszed, hogy együtt esztek, nem? Szóval nem ebédeltem, és mentem. De senki nem volt éhes, mert gondolom később keltek, mint én. Utálom az ilyen féreértéseket. És tudjátok milyen vagyok, ha éhes vagyok.. 3-kor kezdődött a műszakom, elmentünk a fitnesz centrum kinti uszodájába. Kiválasztottam egy napozó ágyat, és letelepedtem. Szél volt, mert a tenger mellé épül, szóval egy kicsit fáztam, nem éreztem szükségét a napolajnak. Nézegettem, hogy fog-e a nap, de semmi nem látszott. Még 2 órával később sem. Este éreztem azonban, hogy leégtem. Hihetetlen. Mostmár barna mondjuk:) Nem volt vészes égés, csak mint mondtam, nekem az első szín piros, vagy semmilyen.
Mondtam a többieknek, hogy mikor végzek, és utána menjünk azonnal a Meadows parkba, együnk együtt és iszogassunk valamit mielőtt kimegyünk a városba. Ezt persze még azelőtt terveztem, hogy felültettek az ebéddel. Szóval megvacsoráztam, és elmentem a Meadows-ra. Egyedül, mert igaz, hogy senki nem dolgozott, de nem tudtak odaérni 7-re. Margittal megint értelmetlen smsezésbe kezdtünk, ami csak lassította a készülődésem és elindulásom. Ők nem csináltak egész nap semmit, csak feküdtek a balkonon. Egyszerűen nem értem, nem tudom felfogni miért nem tud odaérni az, aki nem csinál egész nap semmit. Persze mindenkinek én smseztem, és nem érdekelne, mert van 400 ingyen smsem, de időm az nincs. Marcusnak korlátlan ingyen smsei vannak, mégis nekem írtak, hogy és Isabel mikorra tud jönni? Bakki hívd fel magad- az is ingyenes. Na bocsi, csak az ilyeneket annyira nem értem, és annyiszor van ez.
Szóval sétáltam a parkban, mikor egyszercsak egy csattanás. "Jól vagy?" - érkezett a kérdés két irányból. Vagy csak egyből? A kérdés nekem szegeződött, mivel egy rugby labda találta el a fejem. Ez nem új nekem egyáltalán: a fejem vonzza a labdákat. Az újdonság csak a labda típusában volt.
Szóval egy órát töltöttem egyedül, mikor persze mindenki egyszerre megérkezett 3 irányból. Egyszerre. Ez eszméletlen. Na akkor bezzeg hoztak kaját..
Az evés után 3-an haza mentek: Mireia-akivel semmit nem tudok beszélni, illetve nem sokat, Margo és Marcus. Én maradtam Isával és Ximenaval. Egyenesen az Opiumba mentünk, nem foglalkozva a korai idővel. De voltak azért elég sokan, mert ha jó idő van, a kocsmák hamar megtelnek estefelé. Ximena elég hamar elálmosodott, így haza ment, megint csak ketten maradtunk. Isabel még hamarabb csatlakozott két sráchoz: egy skót és egy lengyel. Elég viccesek voltak, szóval ott maradtunk. Aztán Isabel korábban távozott, vagy inkább más irányba, én pedig lassan elköszöntem tőlük, de megadtam a teljes nevem, mert meg akartak keresni fbon, és fussunk össze kedden. Oks, jó társaság, miért ne. (Mellesleg semmi sem történt!!) Amint hazaértem, bekapcsoltam a gépem, mert meg akartam nézni hánykor kell felkelnem a maratonhoz. Hát ők már meg is találtak fbon. De ez az ország... Persze soha nem kérdezték meg, hogy csatlakozok-e hozzájuk kedden. Talán.. talán.. talán.. Talán ők sem mentek sehova. Hát rohadtul elegem van a talánokból!!
Ennek ellenére Isabellel kimentünk a városba kedden. Meglátogattunk 3 bárt. Egyik tele volt hozzám képest igencsak fiatalokkal, a másik hozzám képest igencsak skótokkal. Egyik hely sem az volt, ahol szívesen maradtam volna. Szóval elhangzott a mondat: "Gyerünk haza!" Értsd: OPIUM.
Mellesleg a életmentő faszi az uszodából, - aki egész helyes - de valahogy annyira utáljuk egymást, hogy megpróbáljuk levegőnek nézni a másikat, amennyire csak lehet. Nem tudom, hogy ő miért, én csak azért, mert ő elkezdte. Mármár elég szórakoztató. Főleg, mikor egymás mellett állunk az Opiumban a bárnál.
Elönti a szívem a melegség ettől a nagy mennyiségű, a helyiektől felém áradó szeretet!
Ailsa másnap annyira hisztis volt, nekem pedig annyira nem votl türelmem, hogy kétszer ríkattam meg. Hozzátenném ez nem nehéz. Általában a végletekig türelmes vagyok velük - nekem inkább ez a szokatlan, ismerve saját magam -, de most Ailsa nagyon sok volt. Eleve kiver a víz a nyávogásától, amit mások bájosnak, kislányosnak találnak. Hát én kaparni tudnám a falat, és ordítani, hogy "van neked normális hangod is, nem?? Amint meg is villantasz, amikor visszafeleselsz egyfolytában!!" Szerintem ezt Csaba érti meg a legjobban, neki szoktam a szája szélében felfedezni azt a fintort, amit én gondosan próbálok elrejteni az olvadozó felnőttek elől eme "csillingelő" hang hallatán.
Egyik nap, mikor csak én voltam otthon a festővel, aki kb 55 körüli kopasz emberke, és az arca ijetően hasonlít Dobiéhoz, a Harry Potterben szeretplő szeretett manóra. Szóval már rég kiszúrtam, hogy elég közvetlen emberke lehet, azon a bizonyos napon be is igazolódott: nem túlzok 2,5 órát beszélgettünk. Mikor távozott, közölte, hogy holnap nem lesz, de pénteken dolgozik, szóval majd akkor találkozunk.:)
Pénteken jött is, de annyira fáradt voltam, hogy ki sem jöttem egy darabig a szobából. Aztán mikor láttam, hogy a kertben ebédel egyedül, kimentem hozzá, megkínált teával, és elfecserésztünk megint egy fél órácskát.
Délután elvittem a gyerekeket a fitnesz központba. Ott gondoltam, megírom a házim. Aztán inkább abbahagytam, mert könnyek csordultak ki a szememből. Ugyanis a feladat az volt, hogy írjak egy napról, hogyan ünnepeljük a családban. A karácsonyt választottam, és Hannával fejeztem be. Hiányzik a kis szaros. Ha visszakapom a tanártól az esszém, majd bepötyögöm.
Amint gondolom tudjátok az itteni nagyasszony 60 éves kedden, így zászlók lepték el a szigetet, és különféle szimbólumok és szünet van mindenhol.
Kipróbáltam a biciklit, ugyanis megbeszéltem Franciscoval és a cseh haverjával, hogy találkozunk, mert már régóta terveztük, de soha nem jött össze, Michael, a cseh meg lassan távozik. Szóval gondoltam milyen jó lenne, ha biciklivel közelíteném meg a találkahelyet, és azzal gyorsan vissza is surranhatok 7-re, mert akkortól dolgozok megint. Azt hittem meghalok. Ugyanis nem ér le a lábam. Tehát ugranom kell, ha meg akarok állni, de férfi vázas, így magasra kell emelnem a lábam ehhez, amitől begörcsöl a fél farpofám, és 50-50% elesek-e. Elegáns, ugye?
Mikor odaértem, eldöntöttük, hogy veszünk néhány dolgot a tescoban, és átmegyünk Michaelhez. Megittunk egy-két vörös-boros kólát (innestől vadász), aztán elindultam hazafelé, de megígértették velem, hogy visszajövök, és megesszük együtt a frissen, egyenesen a fagyasztóból felszolgálásra kerülő pizzát.
Hazatekertem. Éltem. A vadász vörös része mosolyt csalt az arcomra, noha részeg nem is voltam, azért mindenképp jókedvű. Így történhetett, hogy visszatért nyugalmam, és nagyon jó társaság voltam a gyerekeknek. Cameronnal egy műbajusszal a szám fölött magyar táncot imitáltam. Majd Ailsával emberkét, és halat rajzoltam a kezünkre, és azt beszéltettük. Nagy röhögés közepette mentünk le Cameronnak megmutatni. Mondtam neki, hogy kapcsolja ki a TV-t, mert menni kell aludni. Elkezdett egyezkedni, rászóltam, hogy idő van, kapcsolja ki. Annyira nem tetszett neki, hogy elkezdett csapkodni -mindennapos hozzáteszem. De ekkor jókedvűen előkaptuk a kezünket, gondoltuk majd ez megmosolyogtatja. Nem így lett: fellökte Ailsát, és mérgesen felrohant. Ráripakodtam. Ágyba tettem Ailsát, és átmentem Cameronhoz. Mondtam neki, hogy ez nem volt kedves, és azért mert nincs jó kedvében, nem kéne ilyennek lennie. Attól, hogy nyugodt hangon beszéltem, ő is lenyugodott, de azért mondta, hogy amit rajzoltunk, az egy 2 éves szintje. Mondtam, hogy szerintem igenis vicces, és ő is röhögne rajta, ha nem lenne rossz kedve, aztán megsimogattam az arcát, amivel már teljesen lenyugtattam, szóval szent volt a béke elalvás előtt.
Ailsa 10 percenként kijött a szobából, hogy vérzik a foga. Aztán, hogy mozog. Aztán elkezdett sírni, hogy nem tud aludni tőle. Teljesen értelmetlen hiszti sírás volt. De mint már mondottam volt, jó kedvemben voltam, és javaslatokat tettem neki az alvási módra,hogypróbáljon meg nyitott szájjal. Ezen elmosolyodott, de még szerencsére megmentette magát a röhögéstől, és megindokolta, hogy úgy nem tud aludni, és tovább sírdogált. Ekkor buldog képet vágtam, hogy talán úgy el tud aludni. Nem bírta tovább. Elröhögte magát. De még úgyse tud aludni, akkor váltogattam a fejeket, hogy oldhatja meg, hogy ne érjen össze a két fogsora. Nagyon röhögött, aztán magára hagytam. 'Já ájt' -köszönt el nyitott szájjal, röhögve.
Lindáék visszajöttek, én pedig elindultam a barátaimhoz. Akkorra már csatlakozott Michael lakótársa, egy spanyol lány. Nagyon jó kis társaság, teljesen másfajta beszélgetés, mint lányokkal. Nagyon hiányzott már az ilyen. 2 körül Francisco elindult haza, és én is vele akartam tartani- most rájöttem, ez hogy hangzott:D NEM ÚGY. Csak elhagyni a lakást. De akkor javasolták, hogy aludjak ott, és majd reggel hazamegyek, mert veszélyes az éjszaka közepén hazasétálni. Igazuk van. Elő is készítettek nekem egy szobát, amit végülis nem használtam, mert a cseh sráccal reggelig elbeszélgettem. Kár, hogy lassan visszamegy. 5 körül feltett egy kérdést, amit nem vártam volna tőle, annyira mérges lettem, hogy akkor meg már attól nem tudtam elaludni. Végül minden férfi egyforma.
Nem ítélkezek amúgy, lehet ebből még jó barátság, van már rá példa a barátaim között, de azért mindig megrökönyödök hogy el tudják szúrni a nagybarátiegymásratalálósbeszélgetős estét egy hülye kérdéssel. Na ezt most lehet, mégsem kellett volna beillesztenem a blogomba, de úgy vagyok vele, hogy ez az élet, az én életem, érzéseim, amit miért ne osztanék meg veletek, hiszen igazából semmi sem történt, és tényleg nem akarok ítélkezni, mert tudom, hogy férfiból vannak és ennyi. Amúgy meg befoghatom, mert lehet, ha nem lenne ronda, most mosolyogva kielégülten pötyögném ezen sorokat. :D Na lehet, hogy ezt hagyhattam volna most ki. :D
Még előtte megbeszéltünk közös programot, amire megyek is holnap: dobolás. Valami ingyenes kurzusféle. Illetve csak két óra. Tudom, hogy borzalmas leszek, de mindent ki kell próbálni.
Pénteken megígértem, hogy találkozok Isabellel a városba, de haldokoltam a fáradtságtól. De tudtam, hogy nincs jól, így semmiképp nem akartam lemondani. Átmentem előtte Margóhoz. Csinált egy csomó palacsintát, amit a gyerekekkel és Marcussal megettünk, mivel dolgoznia kellett, és az anyuka nem volt otthon. Aztán kocsival kimentem a városba, mert nem akarok 3-kor hazasétálni, és tudtam, hogy semmit sem akarok inni, mert egyetlenegy sör is csak elálmosítana jobban. Szóval mentem a kocsival, amikor egy fehér lufit fedeztem fel az út felett lebegve. Nem tudom honnan jött, de letekertem az ablakot, és befogadtam. Ennek annyira megörültem, hogy 5 percig röhögtem magamban. Az Oz bárban találkoztam Shaunnal, Marcussal, Mireiával és Isával és csatlakozott Lufi is.
Mireia ki volt bukva, hogy felszedett 3 kg-t. Tudni kell róla, hogy nagyon sokat eszik, és max 40 kg. De én is ennyi idősen kezdtem el küzködni az ugráló kilókkal, szóval úgy néz ki mostmár ő sem ehet bűntetlenül. Szóval ezt mondta: "képzeld, megmérekeztem, elmentem futni, megint megmérekeztem, és semmisem változott. SEMMI!" Mosolyogva csóváltam a fejem: "Hát igen, ez nem olyan gyors folyamat. Érthető, amit nem értek, hogy lehet az, hogy elmegyek WC-re, biztos vagyok benne, hogy 5 kg-t beleteszek. Ráállok a mérlegre, és semmi változás! Ez hogy lehet??? Ellenkezik a tömegmegmaradás törvényével!!!" Ezzel a gondolatmenettel 5 percre megöltem a beszélgetést.
11 felé már annyira fáradt voltam, hogy inkább haza mentem, de azért lelkiismeretfurdalásom van Isa miatt.
Sajnálom, nagyon hosszú már ez a bejegyzés, és még mindig nincs vége. De majd máskor folytatom, hagyok nektek időt átrágni ezen magatokat.:)
