Már el is felejtettem mivel akartam folytatni ezt a blogot.. Mi is történt azután? Valami mindenképp... Most nem emlékszek mit csináltam szombaton napközben...
Nem tudom, csak azt tudom, hogy gyülekeztek a rossz dolgok, pl a francia srác, akivel két napot együtt töltöttem Skye szigeten, hazaérkezett, és nekem egy sort sem írt, Margitnak viszont igen. De mindent szépen lenyelegettem, mikor jött az, hogy elszállt a blogom, és elhatároztam, hogy eredeti tervvel ellentétben, nem maradok otthon szombat este, hanem találkozok a többiekkel. Végülis sikerült jól éreznem magam. Bár reggel nehéz volt Portobellóról hazajönni. Na mindegy, hosszú story. ;) Vasárnap pedig elmentem dobolni, mert a cseh srác említette. Ott bemutatott egy cseh barátjának, aki ugyanúgy nem tud dobolni, mint én. De nemcsak, hogy nem tud, hanem egyszerűen a legegyszerűbb mozdulatokat sem tudtuk követni. Utána beszélgettünk, és mondta, hogy neki is problémája van a rövid távú emlékezéssel, ezért ilyesmi, mint tánc, aerobic, stb fizikai akadályokat jelent.
De azért vicces volt. Afrikai dobolás volt, csupasz kézzel, két órán keresztül. Aztán Michael, Margo, Vendula- az új barátom, a cseh lány-, egy itáliai srác és jómagam beültünk egy kávézóba, és beszélgettünk órákon keresztül. Később már csak én maradtam és Vendula. Érdekes lány. 10 éve él a UK-ban, Skóciában még csak 2 éve. De neki is ugyanolyan tapasztalatai vannak, mint nekem. Itt.
Szombaton, mikor autóval mentem valahova, láttam egy fehér lufit lebegni a kocsi előtt. Félig már elszállt belőle a hélium. Szóval leengedtem az ablakot, és berántottam fehér barátomat. Egy róka volt rajta, meg valami franciának tűnő írás. Az esemény után 5 percet röhögtem egyedül a kocsiba, úgy boldoggá tett. Nem tudom miért:) Az volt a vicces, hogy vasárnap, mikor elmentem ebbe az általános iskolába, ahol tartották a dobolást, tele volt azzal a rókával, meg a felirattal a tanterem fala. Nem tudom, hogy jutott olyan messzire a lufi, de libabőrös lettem.
Ahh eszembe jutott, mit csináltam szombaton napközben. Találkoztam Margoval és a fiúval, akire vigyáz, és elmentünk egy Edinburgh idegenvezetésre. Annyira jó volt, sokmindent elmondtak, aminek a nagyrészét mostmár meg is értettem.:) És vicces volt az idegenvezetőnk is. A végén lehetett neki adni valamennyi pénzt. De csórók vagyunk...
Kedden szünetem volt a jubilee miatt. Így gondoltam délelőtt elmegyek biciklizni, délután pedig találkozok a barátaimmal. Hát.. Hogy is mondjam... Elestem. Nem kicsit. Részleteket nem írnék. De közben ugye begörcsölt a lábam is. 5 ember gyülekezett felém, hogy bevigyenek-e kórházba. Hál Istennek nagy baj nem történt, csak durván nézett ki. Természetesen térdem tropára ment megint, szóval most megint nem vagyok képes semmire egy darabig. De még csak járni sem rendesen. Lila vagyok mindkét lábamon, és horzsolásokkal teli. Ahogy hazaértem, a festő rakott rá borogatást. Megint beszélgettünk egy röpke órát. Minden nap dumálunk:)
Délután találkoztam Isabellékkel, mert a spanyol lányokkal buliban nem tudok beszégetni. De a végén megint csak Isával maradtam. Beszélgettünk. Elmondta, hogy nem akar visszamenni, és itt még azt is szereti, hogy nincs pénze. Hogy kalkulálnia kell, mert ha elfogy, akkor elfogy. Ennyi. Akkor otthon marad a szobájában. Hozzáteszem 30 fonttal többet keres, mint én, és ígyis van mikor teljesen elkölti:) Mondtam, hogy én szeretném ha lenne pénzem. Annyi mindent akarok venni. Nem nagy dolgokat. Például egy biciklit. Amivel akkor állok meg, mikor akarok. Szánalmas kijelentésemen elnevettük magunkat.
Belevágtam a munkakeresésbe. Elég lassú vagyok. Augusztusra muszáj valamit találnom.
Jajjj, amint látjátok, nem mentem Londonba beszélni a professzorral. Azt találtam ki, hogy majd mikor jövök vissza, Londonon keresztül. Úgy spórolnék is.
