Megbeszéltük, hogy találkozunk. Noha az időpont egyértelmű volt, a helyszín homályos.

Gyakran elfelejtem, mennyire fontos vagy nekem. Mennyit formáltál miután alaktalan húsdarabként elhagytam anyánk testét. Csak a szemem volt jól definiált.

Most minden olyan kusza, és te nem jössz oda félrefordított fejjel: "Mi van?? Miért sírsz dinnye??"

Dinnye, cöhh.. látnád a te fejed innen..

Minden olyan gyönyörű. Horvátország? Talán. Nem. Annál egzotikusabb. Sziklák. Miért sziklák? Fáj a kezem, ahogy kapaszkodok egy-egy buckára, hogy mögé lessek, ott vagy-e.

Tengerpart, mégis elérhetetlen. Csak a látvány miatt kell, hogy jól mutassanak a sziklák. A naplemente is csak díszlet. Már három órája bolyongok, és még mindig csak megy lefelé. Bár az idő nem is lényeges, mint már említettem. Hadd függjön csak az ég szélén, nem zavar. Nem is vagyok türelmetlen, úgyis tudom, hogy találkozunk. Te biztos az vagy. Mindig az vagy. Nem tudsz várni.

"Hadd lássam MÁR!!"

"Még hozzá sem kezdtem!!"

"Mé nem??" - mosolyogsz azzal a tipikus 'tudom, hogy irreális, hogy már kész legyen, de nem logikus? Az én világomban már rég készen van'.

Aztán ott teremsz előttem. Nem kicsin közeledsz, s nőlsz meg a szemem láttára. Nem. Egyszer csak ott állsz előttem, teljes nagyságodban.

Talán soha nem voltál kicsi. Vagy soha nem leszel nagy.

Mosolygunk. Ugyanazokkal a csillogó szemekkel, elbaszott fogakkal, szánk felcsúszik a fülünkig. De csak az egyikig. A jobbig. Tulajdonképpen az egész szánk mosolyt formálva átcsúszik a különböző méretű fejünk egyik oldalára.

Aztán csend. Előtte mindkettőnk feje zümmögött. Nem találkoztunk egy ideje, mégis hallgatunk. Ügyetlen volna, ha megszólalnánk. Inkább sebes léptekkel elindulunk egy mindkettőnken egyértelmű irányba. Zsebre vágott kézzel részedről, az enyém szerencsétlenül lóg ökölbe szorítottan, hosszan kinyújtva. Mindketten O lábakkal, kifelé hajtott lábfejjel lépkedünk sietve. Mintha oda kéne érnünk vahova. Pedig valószínűleg nem. A te lábad után rögtön a fejed következik, az enyém után végtelen törzs.

"Cica?"

"Megint beleszart a kádba."

"Hahh"